fbpx
Tilos Rádió

Nem kap hosszabbítást a Tilos Rádió a Médiatanácstól

Elnémulhat a közösségi rádió a Médiatanács döntése miatt.

Ezen a héten is ülésezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A Media1-hez is eljuttatott közleményben a grémium úgy fogalmazott, nem újítják meg a Tilos Kulturális Alapítvány szeptemberben lejáró Budapest 90,3 MHz körzeti vételkörzetű, közösségi jellegű médiaszolgáltatási jogosultságát, mivel ismételt vagy súlyos jogsértés esetén a megújítás lehetősége – a törvényi rendelkezéseknek megfelelően – kizárt.

A testület hozzátette:

„A Médiatanács megállapította, hogy a Tilos Rádió médiaszolgáltatója 2015-ben kezdődő jogosultságának ideje alatt 4 alkalommal szegte meg a műsorszámok korhatár-kategóriába sorolására illetve sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat, amelyből egy eset egyszerre minősült ismételt és súlyos jogsértésnek. Emellett a jogosultság időtartama alatt további 4 esetben ismételt jogsértést is megállapított a médiaszolgáltatóval szemben a Médiatanács, két esetben a műsorkvótákra vonatkozó havi adatszolgáltatási kötelezettségre, további két esetben az éves beszámolási kötelezettségre vonatkozó előírások megszegése miatt”.

A Médiatanács egyúttal jelezte, hogy szeretnék minél hamarabb kiírni a pályázatot a Tilos Rádió frekvenciájára.

Korábban hasonló indokokkal némította el a Médiatanács a Klubrádiót és a Civil Rádiót is. Egyelőre egyik közösségi rádió sem jutott FM-frekvenciához azóta, hogy a hosszabbítási lehetőséget nem kapták meg a grémiumtól.

Frissítés: hírünkre megdöbbenve, de mégis optimista hangot megütve reagált a Tilos Rádió. Reagálásukról különálló hírünkben olvashatnak.

Eljárás a Rádió 1 szolgáltatója ellen

A testület egyébként eljárást indít a Rádió 1 szolgáltatója, a Radio Plus Kft. ellen, mivel felmerült annak a lehetősége, hogy a Balázsék című műsorszám egy decemberi adását – a védett korosztály személyiségfejlődését kedvezőtlen irányba befolyásoló beszélgetésrészletekre tekintettel – nem megfelelő korhatár-besorolással, és nem az annak megfelelő idősávban adhatta le: 16-os életkori besorolás helyett 12 éven aluliaknak nem ajánlottként tette közzé, és az este 21 és hajnali 5 óra közötti időszak helyett reggel 6 órától sugározta az érintett műsorszámot.

Vadon Jani, Sebestyén Balázs és Rákóczi Ferenc, a Rádió 1 Balázsék című műsorának házigazdái.
Vadon Jani, Sebestyén Balázs és Rákóczi Ferenc, a Rádió 1 Balázsék című műsorának házigazdái. Fotó: Facebook/ Balázsék

Hiányzó adatszolgáltatások

A televízióknál a 2021 második félévében történt adatszolgáltatások teljesülését is vizsgálta a Médiatanács: összesen négy csatorna szolgáltatója nem tett eleget a törvényi feladatának. A testület néhány tízezertől egészen több mint 800 ezer forintig szabott ki bírságokat.

A lekérhető szolgáltatások adatszolgáltatási kötelezettségének teljesülését is ellenőrizte a testület: a 2021-es időszakra vonatkozó vizsgálat eredményeként 65 ezer forintos bírságot rótt ki a FILMIO szolgáltatójára.

Pénzt kap néhány közösségi médiaszolgáltató

Mintegy 145 millió forintot ítélt meg 23 pályázónak a Médiatanács a közösségi médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeit támogató pályázat második fordulójában.

A televíziók közül sikeresen pályázott a ládbesenyői Irány TV, a gödöllői Régió Plusz Televízió, a püspökladányi Sárrét TV, a Kék Kálló Televízió és a Ladány Televízió, a sárvári Trió-TV-Dunántúl, az újhartyáni Magtv, a Tatai Televízió és a Körzeti Televízió Tata, a Hajdúnánási Televízió, a pécsi Pannon Televízió, a biatorbágyi Völgyhíd Tv, a berceli Gólya TV, az RTV Szekszárd, valamint a fővárosi EWTN Bonum. A közösségi rádiók közül vissza nem térítendő forráshoz jut a sátoraljaújhelyi, a nyíregyházi, a debreceni és a miskolci Európa Rádió, továbbá a fővárosi Trend FM.

A kisközösségi rádiók közül a Rádió Törökszentmiklós, a kiskunfélegyházi Rádió Smile és a nyíregyházi Mustár rádió kap támogatást.

Tanulmány az akadálymentesítésről

A Médiatanács elfogadta és a honlapján közzétette a televíziós akadálymentesítésről szóló legfrissebb tanulmányt. Ebben az NMHH azt vizsgálta, hogy 2021 második félévében hogyan és milyen arányban segítette hallássérült nézőit a hat országos közszolgálati, a két nagy kereskedelmi televízió, valamint a HírTV. A közel 5200 vizsgált órában a műsorok mintegy 85 százalékát akadálymentesítették – ez a közszolgálati televízióknál 88,4 százalék, míg a kereskedelmi televízióknál 78 százalék volt. A médiatörvényben előírt, kötelezően akadály-mentesítendő műsoridőt – ilyenek például a hír- és sportműsorok, illetve az időjárás-jelentések – 99,9 százalékosan teljesítették a szolgáltatók, de továbbra is előfordultak szótévesztések, szövegbe nem illő kifejezések és az írásjelek hiánya.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

/** * andre clever */