fbpx
NSO Group, a Pegasus gyártója

Elfogadta a magyar kormányt elítélő nyilatkozatot az Európai Parlament illetékes bizottsága a Pegasus kémszoftver kapcsán

Miután az EP külföldi beavatkozással és dezinformációval foglalkozó különbizottsága, az INGE elfogadta a jelentést, a dokumentum az Európai Parlament plenáris ülése elé kerül, ahol márciusban szavaznak róla.

Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője, valamint a párt elnöke kedden egy, a Media1-nek is elküldött közleményében jelentette be, hogy az Európai Parlament illetékes bizottsága megszavazta azt a jelentést, ami

uniós szinten ítélte el a magyar kormányt azért, mert Európa közepén, a saját állampolgárai ellen vetette be a Pegasus kiberfegyvert.

Donáth felidézte: a jelentést az EP külföldi beavatkozással és dezinformációval foglalkozó különbizottsága, az INGE bizottság készítette és fogadta el.

Donáth Anna, a Momentum elnöke, európai parlamenti képviselője.
Donáth Anna, a Momentum elnöke, európai parlamenti képviselője. Fotó: donathanna.hu sajtószoba

Fudan Egyetem, dezinformáció

Az elfogadott jelentés kitér a kínai Fudan Egyetem Budapestre költözéséről is. Donáth hangsúlyozta:

„a most elfogadott jelentéssel európai szintre emelkedett a probléma, amit nap mint nap érzékelünk a hazai közéletben: a kínai és orosz kormány a saját geopolitikai céljainak elérésére használja a magyar kormányt, és sérti meg Magyarország szuverenitását. A magyar kormányon keresztül ezek a keleti diktatúrák dezinformációs kampányokat indítottak, destabilizálják a régiónkat, a Fudan egyetem pedig egy újabb eszköz lesz a Kínai Kommunista Párt kezében”.

Ki kell vizsgálni a Pegasus-ügyet

A Pegasus-ügy kapcsán a politikus úgy fogalmazott, ki kell vizsgálni, „ki kell derülnie, hogy pontosan kik, és miért kémkedtek újságírók, ellenzékiek, államtitkárok és ügyvédek magánéletében”. A Momentum EP-képviselője felidézte a Pegasus-vizsgálóbizottság létrehozását is, melyről a Media1 is beszámolt még január korábbi szakaszában.

Mint Donáth Anna a mostani közleményében fogalmazott, „a Pegasus-ügy is a demokráciáról szól”, és hogy„két tagállamban, Magyarországon és Lengyelországban lábbal tiporják a jogállamot, az emberi jogokat. Két kormány is terroristák ellen kifejlesztett kiberfegyvert vetett be a saját állampolgárai ellen. Ez elfogadhatatlan” – szögezte le Donáth.

A politikus úgy fogalmazott:  „Európai válaszlépésekre van szükség, arra, hogy először feltárjuk az ügy részleteit, majd megalkossuk a kiberfegyverek szigorú európai szabályozását, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen emberijog-sértés. A most elfogadott jelentés is ezt a munkát segíti, márciusban pedig az Európai Parlament is tárgyalni fogja a dokumentumot”

A Pegasus-ügyben született korábbi írásainkat ide kattintva olvashatja el.

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon, valamint iratkozzon fel a Media1 hírlevelére is!

Borító: stock / Depositphotos.com
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások