fbpx
magyar tévé, tv

RTL-esek uralják a legsikeresebb hazai tévés vezetők toplistáját

A Kreatív által elkészített top25-ös lista több mint felét RTL-es tévés szakemberek uralják. Rögtön a lista élén is RTL-es szakember szerepel.

A Kreatív című lap hatodik alkalommal állította össze a műsorgyártó kreatív szakemberek top25-ös listáját, mely a 2020/2021-es tévés szezon azon kreatív munkatársait mutatja be, akik a legsikeresebb szórakoztató műsorokért feleltek, a produkcióik a legtöbb ideig voltak képernyőn, és a legnagyobb újdonságokon dolgoztak.

Az egyes emberek helyezéseit az általuk készített produkciók üzleti és kreatív eredményei alapján határozták meg. Ezek alapján 4 kategóriában pontozta a Bányai Gábor, Kenderessy Szabolcs, és Varga Attila (Sixx) alkotta három fős grémium az egyes személyekhez tartozó műsorokat az alábbi szempontok szerint értékelte:

  • nézettség,
  • a produkció mérete,
  • megújulás és kreativitás (újdonság),
  • és végül, de nem utolsósorban a hossz, azaz hogy az adott kreatív vezetőhöz kapcsolódó műsorok mennyi ideig voltak képernyőn, esetleg csak néhány hónapig, vagy akár az egész vizsgált időszak nagyobb részében láthatók voltak-e, illetve figyelembe vették, hogy heti vagy napi formátumról van-e szó, és ahhoz mérten hány adás készült belőlük.

A helyezettek

 

1. Petró-Varga Rita

RTL Magyarország (tavalyi helyezés: 5.)

A Konyhafőnök 7–8., A Konyhafőnök VIP, Mestercukrász


2. Hámori Barbara

Scripted Productions (tavalyi helyezés: 3.)

Drága örökösök, Keresztanyu

(Hámori Barbara épp tegnap volt a Media1 podcast vendége, a beszélgetés itt hallgató meg.)


3. Kónya Gergely

RTL Magyarország (tavalyi helyezés: 11–25.)

Házasodna a gazda 3–4., Való Világ powered by Big Brother


4. Bagi Márta 

Solaz Média (tavalyi helyezés: 11–25.)

A Konyhafőnök 7–8., A Konyhafőnök VIP


5-6. Palik László 

TV2 Csoport (tavalyi helyezés: 8–9.)

Exatlon Hungary

5-6. Wágner Tamás

TV2 Csoport (tavalyi helyezés: 8–9.)

Exatlon Hungary

 

7. Verebély Marcell

RTL Magyarország (tavalyi helyezés: 1.)

Álarcos énekes


8. Kovács Dániel Richárd 

RTL Magyarország (tavalyi helyezés: 4.)

A Tanár 3., Apatigris 2.


9. Németh Ádám 

TV2 Csoport (tavalyi helyezés: 2.)

Sztárban sztár, Nicsak, ki vagyok?


10. Losonczi László 

TV2 Csoport (tavalyi helyezés: – )

Dancing with the Stars

 

11. Kapitány Iván

ContentLab & Factory (tavalyi helyezés: 6–7.)

A mi kis falunk


12-13. Katona Andor

TV2 Csoport (tavalyi helyezés: 11–25.)

Farm VIP


12-13. Oláh Ákos

TV2 Csoport (tavalyi helyezés: 11–25.)

Farm VIP


14. Nyári Gábor 

RTL Magyarország (tavalyi helyezés: –)

Nyerő Páros, Életünk története 1–2.


15. Prukner Brigitta

Sony Pictures Television Networks (tavalyi helyezés: 10.)

Észbontók 8–9., Balhés csajok, Celebcella 1–2.


16. Pácza Zoltán

Show & Game (új a listán)

Észbontók 8–9.


17. Horváth Csaba

TV2 Csoport (tavalyi helyezés: –)

Bezár a bazár!, Dancing with the Stars


18. Mazula Vanda

TV2 Csoport (tavalyi helyezés: új a listán)

Sztárban sztár, Bödörék


19. Kapitány-Diószegi Judit

ContentLab & Factory (tavalyi helyezés: 6–7.)

A mi kis falunk, Balhés csajok, Doktor Balaton 1–2.

(A Media1 vele készült korábbi interjúja itt érhető el.)


20. Kovács Kristóf

Primetime (tavalyi helyezés: –)

Showder Klub


21. Rényi Zsuzsa

Solaz Média (tavalyi helyezés: 11–25.)

Nyerő Páros


22. Varró Szabolcs

RTL Magyarország (tavalyi helyezés: 11–25.)

Cápák között


23. Máté Kriszta

Magyar Film- és Média Akadémia (tavalyi helyezés: 11–25.)

Cápák között, Életünk története 1–2.


24. Radnai Péte
r

AMC Networks International (tavalyi helyezés: 11–25.)

DTK – Elviszlek magammal, NőComment!, Az első influenszerek

 

25. Négyesi Péter

RTL Magyarország (tavalyi helyezés: –)

Mestercukrász

A tavalyi helyezettekről itt írtunk.

Az RTL Magyarország kedden közleményt adott ki, melyben kiemelte, hogy a televíziós kreatív vezetők TOP25-ös listájának első 4 helyét a 2020/2021-es szezonban az RTL Magyarország-produkciók kreatívjai foglalják el, és a teljes lista több mint a felén – amelyen 4 médiavállalat szakemberei szerepelnek–, 14 helyezéssel szintén az RTL Magyarország produkcióinak kreatívjai értek el helyezést. A toplistáról bővebb információ olvasható a Kreatív oldalán.

Még több hír érhető el a Media1-en. Csatlakozzon hozzánk Facebookon, valamint iratkozzon fel napi hírlevelünkre is!

Borító: stock / Depositphotos.com

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások