A Media1 tíz különböző rádióban is sugárzott podcastjának vendége volt Hámori Barbara, aki a nagysikerű Keresztanyu című napi RTL-es sorozat és a hamarosan érkező Hotel Margaret című napi krimisorozat producere és showrunnere*, a Scripted Productions gyártócég tulajdonosa, aki a tavaly végéhez ért nagy nézettségű tévészéria, a Drága Örökösök showrunnere is volt, akkor még a ContentLab&Factory színeiben.

* A showrunner felel egy műsor napi szintű működéséért, fontos vezetői titulust jelent.
Hámori Barbara a beszélgetésben sok érdekesség mellett elárulta azt is, hogy saját gyártócége, a Scripted Productions a hamarosan képernyőre kerülő balatoni sorozat, a Hotel Margaret mellett még egy másik újdonságon is dolgozik – a beszélgetésből kiderült az is, hogy ez nem más, mint a Kuhnya (Konyha) című sorozat magyar adaptációja, A Séf meg a többiek, amelyről a Media1.hu idén júniusban már közölt néhány információt és ami a Kolosi Péterrel, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettesével készült interjúnkban is szóba került korábban. Hámori Barbara a Séf, meg a többiekről (a Kuhnya magyar adaptációjáról) is elárult néhány dolgot, és megismerhettük a Hotel Margaret főbb szerelőinek névsorát is.
Hámori Barbarával beszélgettünk a sorozatgyártás és a televíziózás világáról, elmesélt néhány kulisszatitkot, beszélgettünk a castingról, elárulta, miért nem Kern András lett a Hotel Margaret főszereplője, de beszéltünk sok egyébről is, például szóba került Hámori Barbara vállalkozóvá válása és a nemrégiben megrendezett pitchfórumról is szó esett, ahová nagyon sok sorozatötlet érkezett pályázóktól. Beszélgetésünk a legsikeresebb hazai tévés kreatív szakemberek toplistáján idén második helyezett Hámori Barbarával alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.
Elérhető a Media1 podcast a Spotify-on, az Apple iTunes-ban és RSS segítségével is. Érdemes feliratkozni a Media1 napi hírlevelére is!
Nemrég Litkai Gergely, a Comedy Centralon futó Comedy Club standuposa, a Dumaszínház alapítója volt a vendégünk – az a beszélgetés itt érhető el. Ugyancsak vendégünk volt nemrégiben Horvát János televíziós újságíró, a Sport TV volt elnöke és egykori kubai nagykövet.
További, több évnyi podcast epizód található a vipcast.hu-n!