Leváltották a napokban Lelkes Lajost, a Mediaworks alá tartozó Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó igazgatóját – erősítette meg maga az érintett a hvg.hu-nak.
Lelkes elmondta: távozásához nem politikai, hanem szakmai okok vezettek, melyekről nem kívánt bővebben beszámolni, mert „nem akar belerondítani a dolgaiba”. Hozzátette, hogy menesztésében feltehetően kora is közrejátszott, ugyanis 81 éves, és 58 évet töltött a szakmában.
Honlapja szerint a Mezőgazda Kiadó 1992-ben alakult az egykori Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat szakmai utódjaként. A kiadó jelenleg az állami Mediaworks médiaholding részeként működik. A hvg.hu kereste a Mediaworksöt is, hogy ki veszi át Lelkes Lajos helyét a kiadónál, azonban a hír közléséig a kormánypárti médiaholdingtól nem reagáltak.
A Mezőgazda Kiadót, mely mezőgazdasági könyveket és a Szabad Föld című hetilapot adja ki, 2018-ban adta el Puch László, az MSZP volt pénztárnoka. Állítása szerint nem sejtette, hogy az eladás után gyakorlatilag azonnal a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) kerül a kiadó.
További híreket talál a Media1-en!