Puch László az ATV vendégeként

Puch: Nem kizsarolták a Szabad Földet

A Népszava jelenlegi és a Szabad Föld volt tulajdonosa állítja, nem sejtette: azután, hogy eladja a Mediaworksnek a Szabad Földet, az rögtön a jobboldali Közép Európai Sajtó és Média Alapítványhoz kerül.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Érdekes, nyilvános beszélgetésről számol be az Index és a 24.hu, ami a minap Rangos Katalin egykori rádiós újságíró és Puch László, a nemrégiben eladott Szabad Föld volt, és a Vasárnapi Hírekkel nemrégiben összeolvasztott Népszava jelenlegi tulajdonosa, az MSZP egykori pártpénztárnoka között zajlott a Spinóza házban. A beszélgetés során közönség előtt válaszolt Puch a Rangos által feltett kérdésekre a Népszava megvásárlása, az abban lévő állami hirdetések és a Szabad Föld eladása kapcsán.

Hiába volt nyereséges a Szabad Föld

A 60 ezer körüli példányszámú Szabad Földtől tavaly novemberben vált meg Puch László, ami akkor azért is lepett meg sokakat, mert a lap üzletileg is sikeresnek, nyereségesnek tűnt.

Puch szerint viszont számításaik szerint csak 2020 középéig maradhatott volna nyereséges az újság, ugyanis a lap példányszámesésének üteméből erre lehetett következtetni, hiszen 2010-ben még 100 ezer felett volt a hetilap példányszáma, vagyis 8 év alatt közel felére esett vissza.

Nem zsarolás, vételi ajánlat

Azt is állította, hogy egyszerű vételi ajánlatot kapott, nem pedig zsaroló ajánlatot, amikor eladta a lapot a Mészáros Lőrinc érdekeltségű Mediaworksnek, mely még ugyanaznap be is került az új központi médiaalapítványba, a Közép Európai Sajtó és Média Alapítványba.

Puch hozzátette:

nem tudott arról, hogy Mészáros Lőrincék egy jobboldali médiaalapítványa szeretnék tenni a lapot, mivel ha mégis értesült volna róla, akkor gondoskodik róla, hogy ne essen egymáshoz közeli időpontra a két történés. Ugyanis nem szerette volna a kormányközeli médiaalapítványt ezzel duzzasztani.

Az állami hirdetés létszükséglet

A spinózás beszélgetés során egyébként az MSZP egykori pártpénztárnoka tagadta, hogy Orbán kérte volna rá annak idején, hogy vegye meg a Népszavát, de azt is mondta, hogy ha a kormány ellenezte volna az ügyletet, akkor azt mondják, köszönjük, nem. Orbán azonban nem ellenezte, így végül Puch megvette a lapot, és az állami hirdetések is megjelenhettek. A tudósítások alapján egyébként Puchtól az is elhangzott, hogy volt olyan állami hirdetés, amit visszautasítottak, de nem nevezte meg, melyiket.

Az állami hirdetéseket létszükségletnek nevezte. Ebből arra lehet következtetni, hogy ha az állam megvonná a hirdetéseiket, bajba kerülhetnek, vagyis az állam akár sakkban is tarthatja a szerkesztőséget.

Nem igaz, hogy lerendelték Orbánék a Népszava megvásárlása előtt

Amikor arról a pletykáról esett szó, hogy a Népszava finanszírozása kapcsán állítólag Orbán Viktor személyesen állapodott meg Puch Lászlóval, és – ahogy a 444 fogalmazott korábban – odarendelte magához a miniszterelnök hatvanpusztai majorságba, azt mondta, ez városi legenda, hülyeség ellen pedig nincs védelem, hisz miért is kellett volna, pláne külön egy Volkswagen Transporterrel, Hatvanpusztáig autóztatni őt. Puch az Index tudósítása szerint azt mondta, bár volt egyeztetés a Népszava finanszírozásáról, ez nem Orbánnal, hanem „nem politikai szereplőkkel” történt. Rangos Katalin folyamatos visszakérdezésének köszönhetően annyi derült még ki, hogy reklámügynökségek vezetői mondták el Puchéknak, hogyan fog működni a hirdetések elosztása, de konkrétabban nem nevezte meg őket, hiszen nem emlékszik erre, de „szerencsére így alakult, hogy van benne hirdetés” – mondta.

A beszélgetés moderátora rákérdezett arra is, hogy az állami hirdetésekért kellett-e adni valamit cserébe, például azt, hogy Orbán családjáról nem lehet írni, mire a Népszava tulajdonosa azt mondta, hogy ilyen tiltásnem hangzott el, az viszont igaz, hogy Puch a lap átvételét követően eligazítást tartott a szerkesztőségben a játékszabályokról, milyen feltételekkel működhet a lap. Ilyen elvárás volt a valóság felé történő orientálódáson – a lap ne blikkfangos címekkel próbáljon népszerűségre szert tenni – kívül az is, hogy a politikusok családtagjai addig van védve vannak, ameddig nem nyúlnak közpénzről van szó (a miniszterelnök vejének ügye, az Elios például közpénzt érintett, ezért arról az ügyről be is számolhattak), de nem lehet kérdés a lapban például a politikus családtagjának szexuális irányultsága.

A beszélgetés során pártügyek, Simicska Lajossal és Gyurcsány Ferenccel való viszonya is szóba került, érdemes elolvasni az Index részletes tudósítását erről, mert mi most csak a főbb médiás vonatkozásokat emeltük ki ebből.

Kiemelt kép: Puch László korábban, az ATV vendégeként (YouTube)

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti