fbpx
BBC

Hazugságokkal vette rá a BBC riportere Diana hercegnőt a 25 évvel ezelőtti elhíresült interjúra

Kiderült, hogy a tévécsatorna saját sajtóetikai elveit is megszegve hazugságokkal és hamis banki papírokkal vette rá Lady Dianát, Károly herceg brit trónörökös feleségét arra az interjúra, amire Nagy-Britanniában negyedszázad múltán is mindenki emlékszik. Az 1995-ös interjú az első volt, amelyben a királyi család valamelyik tagja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a magánéletéről.

Bár Lady Diana utólag is azt állította, hogy nem bánta meg, hogy a nyilvánosság elé állt, már akkor is arról beszéltek, hogy a brit közszolgálati televízió riportere nem éppen a BBC elvei szerint járt el – írja a Telex. Martin Bashir viszonylag fiatal tévésnek számított, így meglepő volt, hogy neki sikerült kamera elé vinnie a hercegnőt. Bár 1996-ban egy belső vizsgálat még felmentette a vádak alól, hogy becstelenül járt volna el, a pletykák azóta is tartották magukat. Tavaly Diana fivére, Earl Spencer állt a nyilvánosság elé azzal, hogy Bashir neki és a testvérének is hazudott az interjú előtt.

Bár a riporter ezt végig tagadta, a BBC negyedszázad elteltével újabb vizsgálatot indított, és ez már igazolta a vádakat. Mint csütörtökön bejelentették, Bashir, hogy összejöjjön az interjú, megtévesztette a hercegné családját, hamis banki kivonatokat mutatott nekik, és olyan hazugságokkal állt elő, amelyek megerősítették Dianában az elméletet, hogy a királyi házban összeesküvést formálnak ellene.

Martin Bashir kérdezi Lady Dianát az emlékezetes interjúban
Martin Bashir kérdezi Lady Dianát az emlékezetes interjúban / Fotó: Channel 4 News Youtube csatornája

Lady Diana 1996 augusztusában vált el hivatalosan is Károly hercegtől, majd egy évvel később a paparazzók elől menekülve szenvedett halálos autóbalesetet egy párizsi alagútban. Martin Bashir, a BBC műsorvezetője egy amerikai karrier után néhány éve tért vissza Londonba. Idáig a BBC vallási műsorait szerkesztette, a pozíciójáról egészségügyi okokra hivatkozva mondott le május elején. Bár a vádakat részben elismerte, állítása szerint továbbra is büszke az 1995-ös Diana-interjújára.

Diana hercegnő Martin Bashirnak az akkori adásban arról beszélt, hogy szétesett a házassága, és nem tudta, mit vállal, amikor 19 évesen igent mondott a brit trónörökösnek. A tévénézők megdöbbenve látták, ahogy a hercegnő arról beszél a nyilvánosság előtt, hogy házasságon kívüli kapcsolata volt és a férjének is szeretője volt Camilla Parker-Bowles (Károly második felesége) személyében. Úgy érezte, hárman voltak a házasságban, ami ettől kissé zsúfolt lett. Elmondta, hogy bulimiával küzd és többször próbált már ártani magának, valamint hogy Károly herceg kampányt folytat ellene, és mellesleg nem biztos benne, hogy Károly fel tud majd nőni ahhoz, hogy király legyen.

Az interjú megrázta a királyi családot, II. Erzsébet nem sokkal az adás után szólította fel Károlyt és Dianát, hogy most már inkább váljanak el.

Még több hír található a Media1-en

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások