szeptember 30, 2020

Tarnay Kristóf Ábel, a Hódpress alapító-főszerkesztője búcsúzik

Távozik a Hódpress alapító főszerkesztője

Tarnay Kristóf Ábel, az idén indult új hódmezővásárhelyi városi internetes lap távozó főszerkesztője azt is bejelentette, hol folytatja karrierjét ezután, és hogy ki veszi át a lapja irányítását.

A TV2 Média Csoport Róna utcai székháza Budapesten

Csütörtöktől a TV2 Média Csoporté a szlovén Planet TV

Lezárult a tranzakció, amelynek révén október elsején a harmadik legnagyobb szlovén tévétársaság, a Planet TV tulajdonosává válik a TV2 Média Csoport. Bejelentették a felvásárolt szlovéniai médiavállalat új vezetőit.

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke

Aggályosnak látja a magyar médiahelyzetet az Európai Bizottság

A magyar médiahelyzet körüli problémákkal is foglalkozik az a most megjelent uniós jogállamisági jelentés, amelyet Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnökének mai nyilatkozata is előrevetített. A Médiatanács, a KESMA, az állami hirdetések, de még az Index körüli helyzet is előkerült a jelentésben.

Puzsér Róbert, az Önkényes Mérvadó műsorvezetője

Puzsér Róbert átköltözteti a Spirit FM-re az Önkényes Mérvadót

A jövő héttől induló Önkényes Mérvadó című műsor hétfőtől csütörtökig minden nap jelentkezik, benne Puzsér Róbert mellett Horváth Oszkár állandó és Nyári Gábor, Csízi Ágnes, Kovács 4 Zoltán, Gödri Bulcsu váltott műsorvezetésével.