A TV2 Média Csoport ma bejelentette, hogy augusztus 24-től tűzi képernyőre a Mintaapák című sorozatának új részeit, és azok minden hétköznap a Tények Plusz után lesznek képernyőn.
A sorozat teljesen megújult szereplőgárdával érkezik a képernyőre, ami az előzmények ismeretében persze nem meglepő.
A TV2 gyártópartnere, az IKO stábja már hetek óta forgatja az új részeket, készült is erről egy werkfilm.
A sorozat Mészáros Béla, Kamarás Iván, Markranczi Zalán és Száraz Dénes főszereplésével folytatódik a múltkori nagy botránysorozat, távozási hullám után.
A sorozatban Kamarás Ivánaz alfahímként viselkedő Gézát alakítja, Markanczi Zalán Szabi szerepét alakítja, aki egy hedonista sztárügyvéd. A megözvegyült állatorvos, Tamás szerepét alakítja Száraz Dénes. Mészáros Bélának a „zsonglőrködő” Miki szerepe jut.
A sorozat nézői találkozhatnak majd Stohl Andrással, Egri Mártával, Polyák Lillával, Botos Évával, Földes Eszterrel, Kuna Katával és Pataki Szilviával is. A három új apakarakter mellett csatlakozott a csapathoz Szávai Viktória is, aki Linda szerepében próbálja majd megfékezni a rosszcsont ovisokat.
Íme a sorozat előzetese.
A készítők azt ígérik, hogy különböző meglepetésekkel készülnek mind a történetet, mind a sorozatban felbukkanó szereplőket illetően.
A produkció vezető írója Kormos Anett, a rendezői csapatot pedig a folytatásban Bagota Béla, Bánovits Ottó, Dombrovszky Linda, Kovács Ádám, Ipacs Gergely, Miklauzic Bence és Politzer Péter alkotják.
A Mintaapák először tavaly ősszel került a TV2 képernyőjére, majd idén tavasszal vonult kényszerpihenőre, nem sokkal a koronavírus járvány kitörése után.
A sorozat a Dear Daddies című argentin széria alapján készül, de a magyar sajátosságokat figyelembe véve, a hazai közönség ízlésére formálják az alkotók.
További hírek találhatók a Media1-en! RSS csatornánkra itt lehet feliratkozni.