A gyerekek digitális térben való jelenléte és fiatal (gyermek) influencerek tömege és sikere a reklámozók figyelmét is felkelti. Bár a gyermekekkel való kereskedelmi együttműködéshez (megbízáshoz) a szülő jóváhagyása és együttműködése is szükséges, ez nem mentesítheti a megbízókat, (reklámozókat, ügynökségeket, menedzsereket), hogy a gyermekek emberi méltóságáról, és digitális lábnyomáról elfeledkezzenek. Tisztában van-e azzal a gyermek szereplő, hogy a digitális világra oly jellemző életképek, pillanatok, a gyermek mindennapjainak részét képező nyafogás, hiszti vagy maszatosság bemutatása adott esetben kereskedelmi célokat szolgál? Számos olyan szempontot fogalmaz meg ajánlás, amelyre gondolni kell.
A Hintalovon Alapítvány dr. Gyurkó Szilvia vezetésével az egyik legtekintélyesebb gyermekjogi szervezet Magyarországon. Figyelmük a gyermekek digitális térben való megjelenésére, és ezen belül a kereskedelmi kommunikációban való szereplésükre is kiterjed. Hatalmas tudásuk, hazai és nemzetközi tapasztalatuk alapján nagy megtiszteltetés volt együttműködni velük, hogy a szakma számára a gyermekjogi és etikai szempontokat megfogalmazzuk– mondta Gerendi Zsolt, az ÖRT (Önszabályozó Reklám Testület) főtitkára.
„A Hintalovon Alapítvány számára nagyon fontos az ÖRT felkérésére végzett szakmai munka a gyermekek reklámokban való szereplésének minimum szabályairól. Bízunk benne, hogy a 15 tagú szakmai Tanácsadó Testülettel együttműködve készített ajánlás kellő inspirációt és jól használható szakmai kereteket nyújt majd a piaci szereplőknek. Gyermekjogi szempontból az volt az elsődleges célunk, hogy olyan támpontokat adjunk a jogszerű és a gyermekek érdekeit szem előtt tartó reklámok készítéséhez, amelyek már most megvalósíthatóak. Ezáltal az elkészült ajánlás már rövid távon is jelentősen hozzájárulhat a gyerekek érdemi, valódi hozzájáruláson alapuló, erőszakmentes, és magánéletük védelmét jobban szem előtt tartó reklámokhoz” – fogalmazott Gyurkó Szilvia a Hintalovon Alapítvány vezetője.
„Meggyőződésem, hogy a közös bölcsesség, a gyermekjogi és a reklámpiaci ismeretet ötvöző tudás remek, erősen megfontolandó és jól használható ajánlásokat fogalmaz meg” – hangsúlyozta Fazekas Ildikó az ÖRT igazgatója. Az ajánlás közzétételén túl az ÖRT tagjainak workshopot szervezünk, sőt közvetlenül az influencerek számára tréninggel is készülünk – tette hozzá Fazekas.
További hírek találhatók a Media1-en!