A Párbeszéd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához fordul és vizsgálatot kezdeményez a HírTV február 8-i, a kitörés napjáról készített adásának kiegyensúlyozottságáról.
A Párbeszéd az Országos Sajtószolgálaton keresztül jelezte kedden: amíg a KESMA tévéje nem kér bocsánatot a párt szerint „egyoldalú, a náci terror áldozatait sértő riportja miatt”, a Párbeszéd politikusai nem válaszolnak a tévétársaság megkereséseire, egyetértve Karácsony Gergely párbeszédes főpolgármesterrel, aki előzőleg bojkottot hirdetett a történtek miatt.
A Párbeszéd szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek nyilatkoznia kell arról, hogy
„a február 8-i, a kitörés napjára szervezett neonáci megemlékezés kapcsán miként fordulhatott elő: az állami hirdetésekkel teletömött, nyílt kormánypropagandát sugárzó Hír TV végtelenül egyoldalúan, az uszító szólamokat felerősítve számolt be az eseményekről, s már-már negatív színben tüntette fel az antifasisztákat”.
A Párbeszéd szerint a Hír TV beszámolója sérti a náci terror áldozatainak emlékét, valamint sérti a médiatörvényt is. A médiatörvény ugyanis egyértelműen kimondja: minden közérdeklődésre számot tartó eseményről az összes fél álláspontját semlegesen bemutatva kell tájékoztatni, márpedig a Párbeszéd szerint a Hír TV tudósításában ez nem valósult meg, „a végeredmény pedig szörnyű időket idézett fel mindannyiunkban”.
A párt közleménye ezután azzal folytatódik, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy foglaljon állást a történtekről, szerinte ugyanis a miniszterelnöknek kötelessége a szélsőséges eseményekre megnyugtató válaszokat adni.
A Hír TV-ben „Antifasiszta tüntetők zavarták meg a kitörés napi megemlékezéseket” címmel került adásba egy riport, ami miatt előzőleg Karácsony Gergely bojkottot hirdetett.