VICE Media

Mégis jön a VICE Media Magyarországra

Az Antenna Group segít majd terjeszteni a VICE videós tartalmait, ha megvalósulnak a médiavállalat már évekkel korábban is hangoztatott tervei, amelyeket most írásban is megerősítettek.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

2016 márciusában a brit The Guardian című napilap erről szóló cikkéből már lehetett arról hallani, hogy Magyarországot is célba vette az elsősorban fiatalokat megcélzó VICE Media Group.

Az akkori hír szerint Oroszországban és ezenkívül 6 kelet-európai országban, köztük Magyarországon is debütálna a médiavállalat, ennek érdekében pedig kiterjesztette együttműködését az Antenna Group nevű céggel. A 2016-os híradások szerint a Vice kezdetben digitális médiával indulna az említett országokban, de tervei szerint tévés fronton is erősítene. 2016 júniusában pedig már arról szóltak a hírek, hogy összesen 51 országban, köztük Magyarországon lesz jelen a Vice, vagyis az eredeti tervhez képest negyvennéggyel több országban fognak megjelenni. A gyors terjeszkedésből azonban Magyarországon nem sok lett, azon túl hogy a Media1 információi szerint az egyik ismert hazai médiaszakember, a korábban a Juventus Rádió vezérigazgatójaként, a TV2 kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatójaként, illetve többek között a 20th Century Fox oroszországi ügyvezetőjeként és a Warner Bros regionális ügyvezetőjeként is dolgozó Laczkó Endre VICE Hungary-s névjegykártyákat osztva toborozta a VICE lehetséges magyarországi munkatársait, és több magyarországi szerkesztőségből is próbált vezetőket levadászni.

Hogy a VICE magyarországi tervei egy időre megakadhattak, azt jól mutatta, hogy Laczkó Endre idén nyár óta az Atmedia nevű, kormányközeli reklámértékesítő cég egyik igazgatójaként tevékenykedik.

A VICE egy ideig hárított, de most megerősítette a magyarországi terjeszkedésre vonatkozó terveit

Laczkó Endre májusi, az Atmediához történt kinevezését követően a Media1 többször is megkereste a VICE kommunikációs osztályát azzal kapcsolatban, mikorra valósulhat meg a médiavállalat évekkel korábban megígért magyarországi megjelenése, illetve hogy letettek-e ezekről a terveikről, hiszen évek óta nagy a csend. A választ a VICE sajtóirodája szabadságolásokra és egyéb indokokra hivatkozva végül sosem küldte el, bár többször ígérték azt.

Ma, november 4-én azonban a Media1 e-mail fiókjában landolt egy angol nyelvű sajtóközlemény a VICE Mediától, a közlemény alapján pedig úgy tűnik, hogy a cég egyáltalán nem tett le a magyarországi expanzióról.

A VICE a közleményben arról ír, hogy megújította együttműködését az Antenna Group vállalattal közös vállalattal kapcsolatban annak érdekében, hogy a VICE földrajzi terjeszkedése folytatódhasson.

A friss sajtóanyagban a tervezett új földrajzi területek között elsőként sorolják fel Magyarországot.

Hazánkon kívül említik egyébként Bulgáriát, Csehországot, Szlovákiát, Szlovéniát, Horvátországot, Lengyelországot, Albániát, Észak-Macedóniát, Boszniát, Ciprust, Montenegrót, és a Független Államok Közösségéhez (FÁK) tartozó országokat is.

Tévés terjesztésben osztanák a tartalmaikat

Az is kiderül továbbá a tájékoztatásból, hogy az Antenna Group segítségével tévés terjesztésben lesznek elérhetők a VICE videós tartalmai.

A tájékoztatás szerint a VICE és az Antenna Group közötti együttműködést 2024-ig hosszabbították meg most, és ennek köszönhetően 250 órányi videós tartalmat fognak terjeszteni.

A hírt egyébként maga Dominique Delport, a Vice Media Group nemzetközi elnöke és Jonathan Procter, az Antenna csoport ügyvezető igazgatója jelentette be. A VICE Media Group elnöke megemlítette, továbbra is a fiatalokra fókuszálnak, valamint kitért rá, hogy az elmúlt évben több mint 30 regionális díjat nyertek a tartalmaik. Azt is mondta, hogy a VICE terjeszkedési politikájának köszönhetően folyamatosan nő a cég által elért videók közönségtábora.

A jelenleg a világ 35 városában jelenlévő VICE Media mostanában napi több mint 1700 videós tartalmat állít elő, összesen 17 nyelven. A VICE és az Antenna Group együttműködése egyébként 2014 óta tart.

Arról a VICE-ról van szó egyébként, amelynek munkatársát Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos tavaly Soros-bérencként emlegette, amikor a VICE stábja Felcsúton, az Orbán-ház melletti focistadionnál próbált forgatni, illetve megkeresték az akkori polgármestert.

A Vice Mediát 1994-ben alapították az Egyesült Államokban. A régióban Görögországban, Szerbiában és Romániában 2014 óta vannak jelen.

(A VICE Mediával szövetséges Antenna Group a hasonló név ellenére nem tévesztendő össze a magyarországi állami műsorszóró vállalattal, az Antenna Hungáriával, mely épp most szállt be 25 százalékos tulajdonosnak a Telenor Magyarországba. Az Antenna Group nevéhez köthető például az első görögországi kereskedelmi tévécsatorna, az Antenna TV.)

Ha további részletek is kiderülnek a VICE magyarországi várható terjeszkedését illetően, arról természetesen a Media1 beszámol még.

További médiahírek találhatók a Media1-en.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

A DIGI budapesti, Váci úti bejárata

Beadta a DIGI az NMHH elleni keresetét

Tegnap óta a bíróságon van a holland DIGI Communications N.V. a távközlési óriást az 5G pályázatból kizáró NMHH-döntés jogszerűtlenségének megállapítására irányuló keresete. A cég az 5G-frekvenciaaukció felfüggesztését kérte a jogvitát lezáró jogerős bírósági ítélet megszületéséig.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!