A Love is Love kampány molinója a Sziget-fesztiválon

Megbírságolták a Coca-Colát az egyenjogúságpárti plakátjai miatt

A fogyasztóvédelmi hatóság szerint a Coca-Cola augusztus elején elindított, mindössze pár napig tartó plakátkampánya ártalmas volt a gyermekek fejlődésére.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya az Index által megszerzett levélben arra hivatkozik, hogy a Coca-Cola a Love is Love kampányával megsértette a reklámokra vonatkozó törvénynek azt a pontját, amely szerint:

„Tilos az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja.”

Az Index cikkében nem említett összegű bírság megfizetése mellett arra kötelezték a céget, hogy a továbbiakban ne használjanak „gyerekek és fiatalkorúak fejlődését károsítható” hirdetést.

A bírsággal kapcsolatos információ úgy jutott el a portálhoz, hogy egyik olvasójuk volt, aki feljelentette a céget a hirdetés miatt, és az illető a fogyasztóvédelmi hatóságtól kapott válaszlevelét elküldte. A levélben a hatóság közölte, hogy eljárást indítottak a Coca-Cola Magyarország Kft. kampányának plakátjaival kapcsolatban. Hozzátették, hogy a büntetésről szóló határozat még nem vált véglegessé, vagyis azt az érintett cég megtámadhatja.

A nyáron a fideszes Boldog István kólabojkottot hirdetett a plakátok miatt, amelyeken azonos neműek fogyasztottak az üdítőitalból. Boldog István támadta továbbá a fővárosi tulajdonú BKV-t, amiért a hirdetéseknek a közlekedési cég területén helyet biztosított. Boldog István lépését többen a homofóbia megnyilvánulásaként értékelték, mások viszont szimpatizáltak vele. A kormánypárti Pestisrácok petíciót indított a Coca-Cola ellen, és a Hit Gyülekezete is a kampány ellen foglalt állást. Voltak, akik meg is rongálták az üdítőmárka hirdetéseit.

Alföldi Róbert színész egy kólázós fénykép megosztásával szállt szembe Boldog István véleményével, illetve több ellenzéki politikus és civil is követte a rendező példáját. A Coca-Cola pár nappal később lecserélte a plakátokat, de a cég állítása szerint nem a botrány miatt, hanem mert a kampány új fázisába érkezett.

A Coca-Cola #loveislove kampánya a Sziget-fesztiválra időzítve volt látható. A Media1 körképet készített a fesztiválozók között a fesztiválozók körében a #loveislove kampány fogadtatásáról. A fesztivál látogatói eltérően látták, helyesen tette-e az üdítőmárka, hogy elindította a bevállalós, meleg párokat is plakátjaira helyező kampányát, és hogy a húzásnak milyen következményei lehetnek a cég megítélésére nézve.

Borító: A Love is Love kampány eredeti hirdetése a Sziget-fesztiválon 2019.08.11-én. Fotó: Media1

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti