
A 16 éves Trunk Tamás médiát alapított
CorporationZ néven indított új médiafelületet z-generációs fiataloknak.

CorporationZ néven indított új médiafelületet z-generációs fiataloknak.

A szlovák hatóságok nagy erőkkel nyomoznak azon rendőrségi és igazságügyi alkalmazottak ellen, akik információkkal segítették Marián Kočner nagyvállalkozót, akit azzal vádolnak, ő adott megbízást Ján Kuciak oknyomozó újságíró megölésére. Ám a besúgók segítségével eddig rendre kisiklott a nyomozók keze közül.

Csöndben leállt az adatgyűjtésen alapuló hálózatfejlesztéssel a keresőóriás.

Tóth-Harasztos Géza, a Médiatanács törvénysértésének következtében már csak jövő hét szombatig médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező szegedi kereskedelmi rádió tulajdonosa azt kéri, ne sajátítsák ki a hírportálok a Rádió 88 ügyét.

Különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség a magyarországi Microsoft-ügyben.

Kezdetét vette a kifejezetten Youtube-ra készített kvízműsor, a Honfoglaló Szövetség.

12 évvel ezelőtt ezen a napon használták először a Twitteren a # jelet, ezt ünneplik ma a #HastagDay jel használatával a közösségi médiában.

Káel Csaba lesz az új filmügyi kormánybiztos.

Az Appsters Kft. ügyvezetője az a Bubla Áron, aki korábban részt vett a fideszes erzsébetvárosi polgármester kampányában.