Aki az elmúlt években nem csak a kormánysajtóból szerezte az információit, nyilván értesült már arról, hogy egymás után zártak be a különböző szerkesztőségek vagy lettek Fidesz-barát sajtótermékek, illetve egészen addig vándorolgattak a Médiatanács közreműködésével, időnként törvénytelenségeket sem mellőzve rádiós frekvenciák a kormányközeli oligarchák közelébe, amíg néhány kivételtől eltekintve szinte az egész rádiós piac narancsszínű nem lett.
A Fidesz próbálkozott az internetes társadalmat, a blogoszférát is maga alá csatornázni (lásd például a kormányközeli Blogstar nevű képződményt), de ezek a próbálkozások egyelőre még nem bizonyultak igazán sikeresnek, a legnagyobb blog oldal maradt továbbra is a blog.hu, mely sokáig meg tudta őrizni függetlenségét, azon bárki szabadon blogolhatott.
Ha a blogbejegyzések elnyerték a blog.hu szerkesztőinek tetszését, a bejegyzések az Index.hu nyitóoldalon lévő blog.hu dobozban is helyet kaphattak. A bloggerek nagy örömére, hiszen az Index nyitóoldalának köszönhetően azután sokakhoz juthattak el ezek a blogbejegyzések, amelyek az Indexen lévő i2 (leánykori nevén: Index2) „blogketrecbe”, valóban a nagy nyilvánosság kirakatába is kikerültek.
Jött a blog.hu-s tulajdonosváltás, megérkezett a KDNP-s társtulajdonos
Sokan kezdtek azonban aggódni, amikor tavaly megjelent a hír, hogy tulajdonost vált a blog.hu-t is működtető Indamedia Zrt., és az új tulajdonosok között Ziegler Gábor (az Indexet egykoron tulajdonló CEMP egyik meghatározó vezetője) mellett megjelent egy Bács-Kiskun megyei KDNP-s politikus, Oltyán József is.
Rögtön hallani lehetett olyan aggódó hangokat, hogy miután egy a kormánypárti politikus is ott van a blogrendszert üzemeltető cég tulajdonosai között, csupán idő kérdése lehet, hogy a blog.hu tartalmaival esetleg történjen valami.
Az aggodalmakat csak tovább súlyosbította, hogy az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítványt (MFA) létrehozó, de az Index működésére közvetlen ráhatással nem rendelkező NP Nanga Parbat 17 Zrt. tulajdonosaiként is ismertek Oltyánék.
Az új tulajdonosok azonban igyekeztek mindenkit megnyugtatni, hogy minden megy tovább a megszokott kerékvágásban, még ha Oltyán múltjából elő is jött egy olyan nyilvános internetes bejegyzése, ami alapján magyarázkodni kényszerült, mivel ez alapján nem épp az Index híveként ismerhették meg azok, akik ekkor hallottak először a nevéről.
Egy darabig nem is történt semmi látványos.
Aztán eljött idén július, és eltűntek a politikai blogos tartalmak az i2 dobozból
Ám néhány héttel ezelőtt, július közepe tájékán valami mégis megváltozott. Az Index.hu-n a blog.hu tartalmaiból válogató i2 ajánlódobozban először külön dobozba kerültek át a közéleti-politikai témájú bejegyzések, majd 3-4 nap után teljesen el is tűnt ez a különálló doboz, majd végül a blog.hu ajánlódobozból teljesen eltűntek a politikai, közéleti vonatkozású bejegyzések, és azokat semleges témájú anyagok váltották.
A közéleti téma azóta is mellőzve van a i2-n. Mutatjuk a péntek esti állapotokat.

Mivel sok olvasó fejében annak ellenére összemosódnak a határok az index.hu és a blog.hu között, hogy ezeket részben önálló cégek működtetik, különböző, az Indexet is számonkérő észrevételek futottak be az Index szerkesztőségéhez is, hogy miért nem kerülnek ki a közéleti bloggerek tartalmai az Indexre, az i2-be.
Az Index lépéskényszerbe került
Mint a Media1 megtudta, a blog.hu-t működtető Indamedia említett húzásával, a politikai-közéleti doboz eltüntetésével függ össze az, hogy az Index.hu szerkesztősége nemrég úgy döntött, átrendezi az Index.hu nyitóoldalát, és noha a blog.hu dobozába az Indamedia munkatársai továbbra sem szerkesztenek be politikai tartalmakat, az Index a főoldalának egy külön szekciójában, „közéleti blogválogatás” címmel mégis felületet biztosít ezeknek az i2 dobozban mellőzött tartalmaknak oly módon, hogy az új részt nem az Indamedia, hanem az Index ügyeletes címlapszerkesztője kezeli és arra nincs ráhatása az Indamediának.

Felhívtuk a főszerkesztő-helyettest
A Media1 pénteken délután utolérte Miklósi Gábort, az Index főszerkesztő-helyettesét, aki érdeklődésünkre megerősítette, hogy valóban eltűntek az Index címlapján az Indamedia Zrt. által szerkesztett i2 dobozból a politikai közéleti blogok. Nem tudják, hogy a blog.hu döntése végleges-e, de a szerkesztőség a véleményszabadság maximális híveként úgy döntött, nyit ezeknek a közéleti blogos anyagoknak egy külön részt a főoldalon.
Az Index tehát szembemegy az Indamedia által képviselt új iránnyal.
„Mivel az Index olvasói nem okvetlenül vannak azzal tisztában, hogy egyébként az i2 doboz nem saját indexes tartalom, és nem mi döntünk ezekről, a közéleti anyagok eltűnése számunkra is kínos helyzetet teremtett. Ezért is döntöttünk úgy, hogy nem várunk tovább, és valahogy megoldjuk a helyzetet az új ketreccel. Az Index továbbra is elkötelezett híve a véleményszabadságnak, és még akkor is felületeket ad bloggerek hangjával, ha azokkal egyébként nem okvetlenül azonosul” – mondta a Media1-nek a főszerkesztő-helyettes.
Miért döntött így a blog.hu?
Kíváncsiak voltunk, mit gondol Miklósi, miért tüntette el az Indamedia a politikai vonatkozású bejegyzéseket az Indexről, lehet-e emögött politikai indíték, egyfajta cenzúráról van-e szó.
Miklósi lényegében nyitva hagyta a kérdést: azt mondta, nyilván a szerkesztőség is próbált gondolkodni az okokon, de szerinte a döntés hátteréről inkább a blog.hu-t (az Indamediát) kellene megkérdezni.
Miklósi Gábor azt mondta, az Index jelezte a blog.hu kiadója felé, hogy döntése lépéskényszerbe hozta az Indexet, de a kialakult helyzet megoldására javaslat nem érkezett.
Egyébkén túgy tudjuk (és ezt Miklósi is megerősítette), hogy a közéleti blogbejegyzések nagyon jelentős látogatottsággal rendelkeztek. Ezért is tűnik minimum furcsának, hogy ilyeneket az Indamedia mégsem akart már egy ideje kiajánlani az Index címlapra.
Az Index rá van utalva az Indamédiára
A mostani helyzet az Indamedia és az Index szembe kerülése kapcsán egyébként azért is „pikáns”, mivel az Index különböző technológiai megoldásait is az Indamedia működteti.
Ez azt jelenti, hogy a két cég nagyon egymásra van utalva.
Megkerestük az Indamedia társtulajdonosát is
Egyébként nem csak az Index és a különböző bloggerek, de a Media1 is megpróbált kapcsolatba lépni az Indamediával.
Pénteken késő délután sikerült is beszélnünk Ziegler Gáborral, az Indamedia társtulajdonosával. Ziegler azonban, amikor meghallotta, mire vonatkozik a kérdésünk, azt mondta, nem kíván nyilatkozni.
Természetesen amint fejlemény lesz ügyben, arról még beszámolunk.
Frissítés 2019.09.09
Nevet változtat az Index címlapján a blog.hu ajánlódoboza, melynek neve eddig i2 volt. A névváltásról egy külön hírben számoltunk be. A Media1 exkluzív interjút is készített Pusztay Andrással, az Index vezérigazgatójával, akivel szintén érintettük a témát!
További, online médiával kapcsolatos híreket találnak a Media1 online rovatában, ahol nemrég beszámoltunk arról is, hogy a Ringier Axel Springer Magyarország kiadóvállalathoz tartozó Noizz.hu stábjának harmadát, más számítások szerint felét elbocsátották. A kiadó először megerősítette a változások tényét, utóbb azonban most jogi igazgatójuk arra próbálja jogi úton rábírni a Media1-et, hogy távolítsa el a munkatársak nevét a cikkből. A jogi igazgató kérésének azonban a Media1 nem tesz eleget, megírtuk azt is, miért nem.