Érdekes mondatra bukkant Andy Vajna (Andrew G. Vajna / Vajna András) vagyonkezelő cége, az AV Investments Kft. cégpapírjaiban a g7.hu.
Egy olyan hivatalos dokumentumról van szó, ami Vajna cégének 25 millió dollárjáról, azaz mintegy 7 milliárd forintos, a tavalyi üzleti év eredménye után járó osztalék egy részéről rendelkezik:
„a Vajna András György által 2018. évben felvett osztalékelőleg (…) Vajna András Györgyöt, illetve az örökösét illeti meg” – áll az iratban.
Az AV Investments Kft. alá az idén januárban elhunyt néhai médiamogul és filmügyi kormánybiztos legfőbb érdekeltségei tartoznak, így a kaszinói, rádiós cégei (például a Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft.), illetve korábban papíron a TV2 és az IKO is. A kft. a G7 szerint közel egy hónapos késéssel adta le 2018-as pénzügyi beszámolóját.
Kisöprik a pénzt
A G7 szerint a dokumentumok alapján nemcsak a tavalyi, több mint tízmillió dolláros nyereséget, hanem a korábban felhalmozott profitot is kivették a cégből.
A 25 millió dolláros osztalékfizetés több mint másfélszer annyi, mint amennyit a tulajdonos a korábbi években kivett ebből a társaságból.
Kihez megy a pénz?
Bár már a cég kisöprése is fontos fejlemény, az oldal szerint ennél is érdekesebb, kihez kerül a pénz. Andy Vajna ugyanis még halála előtt átszervezte cégbirodalmát, amelynek jelenleg így kizárólagos tulajdonosa egy korábban szintén a néhai filmügyi biztoshoz kötött amerikai cég, a Cinergi lett.
Elvileg tehát az Egyesült Államokba kellene mennie a pénznek. Az osztalék azonban mégsem került át teljes egészében az óceán túlpartjára. Az AV Investments ugyanis tavaly úgy döntött, hogy osztalékelőleget is fizet, és a mostani, június 19-re dátumozott alapítói határozat szerint ebből 4,52 millió dollár (1,3 milliárd forint) közvetlenül Andy Vajnát, illetve örökösét illeti meg.
A határozatot a Cinergi ügyvezetőjeként írta alá Samuel R. Falconello, aki Vajna régi bizalmasa és egyébként az AV Investments társ-ügyvezetője is.
Egyetlen örökös
Ez az eljárás egyrészt azért érdekes a g7.hu szerint, mert a megfogalmazás egyetlen örökösre utal, másrészt mivel az eddig ismeretek szerint a Cinergi is Andy Vajna tulajdonában volt, ha viszont így van, akkor elvben az oda kerülő osztalék is az örököst illetné.
Már másé a Cinergi?
A G7 szerint annak kiemelése, hogy ez a 4,5 milliós rész lehet a Vajna-örökösé, utalhat arra is, hogy a Cinergit már más birtokolja.
Hogy a Cinergi mögött ki áll jelenleg, azt továbbra sem tudni, mert a Cinergi olyan területen működik Delaware-ben, ami lehetővé teszi, hogy a tulajdonosok rejtőzködjenek az adóparadicsomi cég mögött. Annyit tudni, hogy Vajna a Holland Antillákon – azon belül Curaçao-n – bejegyzett Valdi NV nevű cégen keresztül birtokolta a Cinergit. Azonban ha ennek a duplán offshore láncolatnak bármelyik pontján lett volna tulajdonosváltás a néhai filmügyi biztos halála óta, arról nem lenne hivatalos közzététel.
(Így aztán nem tudni azt sem, ki a végső haszonélvezője a Rádió 1 által használt állami közvagyon, a budapesti rádiós frekvenciának.)
A Cinergi tulajdonosi háttere azért fontos, mert a Vajna-vagyon valódi birtokosa az lesz, akié az amerikai társaság, és könnyen lehet, hogy az „örökös” kénytelen beérni a tavaly kifizetett 1,3 milliárd forinttal, tette hozzá az oldal.
Új anyacég is lett, AV Perfect néven
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az Andy Vajna halála előtti átrendezés miatt a Cinergi szűken többségi tulajdonosa az AV Investments frissen létrehozott anyacége, az AV Perfect Kft. lett. Az AV Perfect azonban még nem adott le beszámolót.
Az AV Investments mostani beszámolója szerint közel másfél tucat céget birtokol. Köztük a Vajna érdekeltségébe tartozó, tavaly 12 milliárdnyi osztalékot fizető kaszinókat, a Nobu éttermet, a Rádió 1-et és az annak a reklámidejét értékesítő céget (Mediatime Kft.), és tavaly év végén még papíron közvetve ez a társaság volt a TV2-t birtokló cégháló végén is, igaz, a kereskedelmi tévé valójában akkor már másé volt.
Ha kíváncsi más médiavállalatok pénzügyi eredményeire, ide kattintva megtalálhatja a Media1 erről szóló írásait.