fbpx

andrew g. vajna

Balogh Levente (Az álommeló) és Herman Péter Pierre (RTL)

„A televízió egy nagyon jó platform számomra” – Interjú Balogh Levente üzletemberrel és Herman Péterrel, az RTL kreatívigazgatójával

Balogh Levente, az egyik legsikeresebb magyar nagyvállalkozó, a Szentkirályi Ásványvíz alapítója, emellett mint a Media1.hu-nak elárulta, mostanra mintegy 30 cégnek is tulajdonosa. Nemrég a Cápák között című sikeres üzleti reality után, ahol befektetési célpontokat keresnek, Az álommeló című televíziós műsorban is fontos szerepet kapott, ahol a televízió nyilvánossága előtt keresi elnöki asszisztensét. Vele készült interjúnkból kiderül, hogyan tudja összeegyeztetni a tévézést, az üzleti reality-kben való szerepléseit az üzletemberi teendőkkel, valamint több más érdekességet is elárult. Herman Péterrel, az RTL drámai és szórakoztató műsorokért felelős kreatívigazgatójával is beszélgettünk, aki például azt is elárulta, hogy a műsort már 16 éve meg akarták csinálni, méghozzá a néhai Andy Vajnával, a TV2 későbbi tulajdonosával, de megválaszolta azt is, hogy az eredeti külföldi formátummal (Apprentice) szemben Magyarországon miért napi és nem heti gyakorisággal van képernyőn Az álommeló.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások