Demcsák Zsuzsa

Demcsák Zsuzsa a TV2 reality-jénél folytatja

A tévés karrierjét egy ideig szüneteltető műsorvezető Ázsiából lesz látható.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A tévés karrierjét a botrányosra sikeredett, Szanyi Tiborral készített ATV-s interjúja után szüneteltető, manapság fordításból és tanításból élő, illetve a Masterchef VIP-ban versenyzőként szereplő Demcsák Zsuzsa hamarosan visszatérhet a tévézéshez. Ez már abból sejthető volt, hogy a héten újra nyilvános szereplést vállalt, ő volt a Televíziós Újságírók Díja 2019 díjátadójának műsorvezetője.

Demcsák Zsuzsa a gálaműsor közben egy pillanatra el is kottyintotta, hogy hamarosan egy reality-ben vállal szerepet, de ekkor legfeljebb még csak sejthető volt, melyik műsorról lehet szó.

Azóta azonban ma a Blikk azt is megírta, hogy melyik műsorról van szó. Nevezetesen a TV2 Ázsia Expressz című utazós reality-jéről, mely a második évadát kezdi meg.

A bulvárnapilap információját a TV2 is megerősítette. Azt egyelőre nem mondták el, hogy kivel indul Ázsiába, de az kiderült, hogy olyasvalakiről van szó, aki közel áll a műsorvezetőhöz.

Demcsák egyébként a tévés járt már Bangkokban.

Az Ázsia Expressz útvonala Srí Lankán és Indián halad majd keresztül, így a sztárpárok igazán egzotikus helyszíneken fognak a próbatételekkel megküzdeni.

Az Ázsia Expresszen az RTL-es Survivor két főszerkesztője is dolgozik, akikről korábban Fischer Gábor programigazgató azt nyilatkozta a SorozatWikinek:

„A tapasztalataikat szeretnénk olyan produkciókban felhasználni, amelyek kiemelten fontosak a TV2-nek. Szerepük lesz benne és az ő szakmai múltjuk újabb garancia arra, hogy egy új helyszínen, tartalmilag megerősítve, a 2019-es év egyik zászlóshajójává nője ki magát az Ázsia Expressz”

A műsorról hivatalosan egyelőre annyit tudni, hogy még az idén képernyőn lesz.

Kiemelt kép: Demcsák Zsuzsa a Televíziós Újságírók Díja 2019 gála műsorvezetőjeként. Fotó: Televíziós Újságírók Díja

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Daphne Caruana Galizia, a meggyilkolt máltai újságírónő. részlet a Guardian riportjából

Belebukott a máltai rendőrfőnök az újságíró-gyilkosságba

Távozik a máltai rendőrfőnök, akit a civil társadalom és a család azzal vádolt, hogy akadályozta a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró ellen 2017-ben elkövetett gyilkosság felderítését, valamint még az újságíró halála előtt nem tett meg mindent Galizia védelmében.

Netflix logó

A Netflix saját tartalmakkal erősít

A következő nyolc évben 26,3 milliárd dollárt (8000 milliárd forintot) fordít tartalomfejlesztésre, főként saját tartalom előállítására a streamingszolgáltató egy friss iparági elemzés szerint. A cég eközben a héten megnyitotta negyedik európai irodáját.

adótorony

Magyarországon is téma a 3G mobilhálózatok lekapcsolása

Bár ez nem megy majd egyik napról a másikra, és nem lesz könnyű menet, a mobilszolgáltatók a hírközlési hatósággal is egyeztetnek erről annak érdekében, hogy a régebbi mobilhálózati technológiából felszabaduló frekvenciákat jobban hasznosíthassák.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!