Uj Péter a Népszavának nyilatkozik

444 főszerkesztő: „Az Index done, az már az övék”

Uj Péter a Népszavának tett jóslásokat az RTL Klubról, az egyébként 444-konkurens Indexről, a 24.hu-ról és a hvg.hu-ról. Uj Péter egyúttal ismét bejelentette, hogy fizetős lesz a 444, mert több bevételre van szükségük a működéshez.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Drámai jóslatokat, némely esetben inkább találgatásokat tartalmazó interjút adott a szombati Népszavának Uj Péter, az Index.hu volt és a 444.hu jelenlegi főszerkesztője. Uj Péter egyrészt újra bejelentette a tavaly decemberben a Kreatív konferenciáján beharangozott és a sajtóban már megjelent információt, hogy fizetős lesz a 444, méghozzá már az idei évtől.

Másrészt a 444 főszerkesztője közölte, szerinte akár már az idei év végére megszűnhet az Index, illetve az már most a kormányközelbe került.

„Az Index „done”: az már az övék.”

– ez olvasható az interjú egyik pontján Uj Péter szájából. A főszerkesztő ezután hozzátette:

„Rettenetes csapdába kerültek, akik még ott dolgoznak. Belekerültek játszmába, amire semmilyen ráhatásuk nincs. Ez a folyamat régen kezdődött, már Spéder Zoltánról is lehetett tudni, hogy a kormányváltás pillanatában, sőt előtte teljesen kiszolgáltatottá vált a Fidesz felé, próbál Lázár János felé kapcsolatot építeni, és retteg Simicska Lajostól. Már akkor jöttek a pletykák, hogy Lajos valahogy tulajdonos lesz.”

Minden pletykából valóság lett

Uj Péter úgy emlékszik, hogy általában minden pletykából valóság lett eddig. Például a Ringier-Mediaworks strómanoltatásától a vidéki lapokig, aztán Tarjányi Péter médiakalandjaitól az Infocenterig. Erről ezt mondta:

„Erre talán már nem is nagyon emlékeznek az olvasók: Simicska, aki akkor még a Fidesz volt, 2010-ben megvette magának az RTL-t – egy Infocenter nevű cégen keresztül, amiről egy darabig azt hazudták, hogy valami dán befektetőcsoporté. Mindenki tudta, hogy kié. Aztán egyébként visszacsinálták azt a dealt valami miatt, az RTL maradt. Mindenki látja, milyen cégek, figurák, tulajdonosok jelentek meg az Index körül. Kicsit szomorkásan szoktuk mondani egymásnak Kardos Gáborral (az Index volt lapigazgatója), akár büszkék is lehetnénk rá, hogy ilyen masszív maradt az Index. Kilenc éve nem tudnak vele mit kezdeni. Nem tudták bedarálni, nem tudták bezárni, csak kínlódnak vele. De az irány egyértelmű, és már nem sok lehet hátra.”

Uj Péter elismerte: nincs radikális tartalmi változás az Indexen

A Népszava ezek után visszakérdezett a 444 főszerkesztőjénél, hogy ők márpedig nem észlelnek tartalmi változást az Indexen, mire Uj Péter azt mondta, radikális változást valóban ő sem lát, de szerinte nem is ez a lényeg. Uj Péter szólt arról is, hogy az Index az ő életműve volt 2010-ig, de aztán egyre növekvő nyomást helyeztek rá a Fidesz-kormány megalakulását követően.

„Azért már 2010-ben is volt tartalmi nyomás az Indexen és nem hiszem, hogy ez azóta megszűnt volna. Való igaz, hogy radikális változás nincs az Index hangvételében. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mint mondtam, egy kilenc éve tartó folyamat zajlik az Indexnél és egyébként az egész országban, az irány egyértelmű, az ütem pedig egyre gyorsul. Ezért vagyok pesszimista, miközben hallom az indexes kollégák aggodalmait is. Szerintem ők sem gondolják, hogy egy év múlva szabadabban, függetlenebbül dolgozhatnak majd, az ellenkezőjétől viszont tartanak.”

Kiűzik az RTL-t is?

Uj Péter lesújtó véleményt fogalmazott meg arról is, hogy az (egyébként jelenleg továbbra is piacvezető és masszívan nyereséges) RTL Magyarország a hazai piacon maradhat-e hosszú távon, hiszen a televíziós reklámpiacot is megszállták a fideszes körök, és az a terv, hogy különböző manőverekkel veszteségessé tegyék a konkurens cégcsoportot. Szerinte ha ez bekövetkezik, pillanatok alatt elmehet innen az RTL. Uj Péter interjújában az is szerepel egyébként, hogy szerinte a külföldi médiavállalatokkal se volt túl jó ez a médiavilág. Uj Péter a Sanomát (a Nők Lapja és a 24.hu egykori tulajdonosát) például úgy jellemezte, hogy az nem hajtott végre innovációkat Magyarországon.

Szerinte a hvg.hu és a 24.hu is fizetős lesz

A 444 fizetőkapussá válásáról azt mondta, erre azért is kényszerülnek, mert a bevételeik nem alakulnak jól, és a nemzetközi trend amúgy is ez. Szerinte egyébként az várható, hogy a hvg.hu is fizetőssé válik előbb vagy utóbb, és úgy fogalmazott, nem tudja, hogy a 24.hu meddig fogja tudni tartani magát, ahol Uj Péter úgy tudja, ott is fizetősek lesznek egyes (magazinos) tartalmak, de konkrétumot nem mondott, ami ezt a találgatást alátámasztaná. (A hvg.hu egyébként már most is tartalmaz fizetős elemet, hiszen támogatói klubot üzemeltetnek, ahol befizetéseket kérnek a működés költségeire.)

Kiemelt kép: Uj Péter a Népszavának nyilatkozik

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Az AFP nyomozói távoznak az ABC-től

Bíróságra megy az ABC

Az ausztrál hírtelevízió június elején tartott házkutatásának ügye a legfelsőbb bíróságon folytatódik.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!