fbpx

uj péter

bíróság, igazságszolgáltatás, bíró

Másodfokon is a fideszes politikus nyert a Halász Júlia, a 444.hu újságírója elleni rágalmazási perben a „rángatási ügyben”

Szabó Lászlónak, a Fidesz–KDNP újbudai önkormányzati képviselőjének a javára döntött a bíróság, amikor másodfokú ítéletében is azt állapította meg, hogy Halász Júlia a 444 újságírója rágalmazást követett el, amikor azt állította, hogy 2017 tavaszán megrángatta őt a Fidesz politikusa egy iskolában tartott kampányeseményen. Uj Péter, a lap főszerkesztője a Media1-nek azt mondta, teljesen abszurd, hogy az újságírót marasztalták el, és még Szabó László jön ki jól az ügyből. Szabó László viszont az egyik kormánypárti újságnak nyilatkozva Halász Júliát bírálta.

Uj Péter az Index 20. születésnapján: „Az orbánizmus legalább harmadjára fut neki, hogy benyelje az Indexet”

Kinéztünk Magyarország egyik legmeghatározóbb hírportálja, a 20. születésnapját ünneplő Index születésnapjára, ahol Tóth-Szenesi Attila, az Index főszerkesztője, valamint Dull Szabolcs és Trencsényi Ádám újságíró-szerkesztők mellett Uj Péterrel, az Index egykori és a 444 jelenlegi főszerkesztőjével is váltottunk pár szót. Főleg arra voltunk kíváncsiak, milyennek látják a jövőt.

Uj Péter a Népszavának nyilatkozik

444 főszerkesztő: „Az Index done, az már az övék”

Uj Péter a Népszavának tett jóslásokat az RTL Klubról, az egyébként 444-konkurens Indexről, a 24.hu-ról és a hvg.hu-ról. Uj Péter egyúttal ismét bejelentette, hogy fizetős lesz a 444, mert több bevételre van szükségük a működéshez.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások