Karrier

Ábrahám Róbert

Visszavonta felmondását a PestiSrácok propagandistája

Pár óra után meggondolta magát Ábrahám Róbert, a PestiSrácok publicistája, aki először azért mondott fel, mert a munkahelye helyreigazítást közölt a portál által betámadott Osváth Zsolt youtuberről. Később azt közölte, hogy nem gondolja meg magát, a felmondását bejelentő bejegyzést nem azért tüntette el egy időre. Aztán végül a nap végére közölte, hogy mégsem hagyja el a PS-t.

Hegedűs Noémy, a Sassy új főszerkesztője

Új főszerkesztőt és tartalmi fókuszt kapott a Sassy

Megújult a Szeretlek Magyarország Médiacsoporthoz tartozó online női portál, a Sassy. Nemcsak az arculat esett át ráncfelvarráson, változott a tartalmi fókusz és a szerzőgárda is: az új főszerkesztő a Meglepetés magazint irányította korábban, míg az állandó vendégszerzők közé feliratkozott Steiner Kristóf és Nyáry Luca is.

Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezetője.

Az Index és a Mediaworks viharos távozása utáni első tisztújító közgyűlését tartotta a Magyar Lapkiadók Egyesülete

Nemrég viharos körülmények között, az MLE elnökének, Kovács Tibornak egy közleményben nekimenve távozott a lapkiadók szakmai szervezetéből az Index és vele egyidejűleg a kormánypárti Mediaworks holding a Magyar Lapkiadók Egyesületéből, ezért különösen is izgalmas volt, mi történik az MLE esedékes tisztújító közgyűlésén.

Propeller.hu

Elbocsátja a Propeller és a Nuus teljes stábját Vaszily Miklós nemrég leköszönő tanácsadója

A Media1 információi szerint néhány héttel ezelőtt tulajdonost váltott a Propeller és a Nuus, most pedig az új vezetés elbocsátja a szerkesztőségek teljes stábját, beleértve a főszerkesztőt is. A távozásokat az a Hajós Andrea közölte a munkatársakkal, aki a TV2 egyik fontos igazgatója volt tavaly nyárig majd a televízió elnökének, az Indexet is tulajdonló Vaszily Miklósnak volt a tanácsadója év végéig, vagyis pár héttel ezelőttig, néhány éve pedig a Nagy Elek nevével fémjelzett BÁV vezérigazgatója volt. Már az is eldőlt, ki lesz az új szerkesztőségvezető a tömeges elbocsátások után.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások