
Jogerősen pert nyert Czeglédy Csaba a TV2 Tények című műsora ellen
A bíróság jogerős ítélete szerint a kereskedelmi televízió hírműsorának 8 napon belül közzé kell tennie egy helyreigazító közleményt.

A bíróság jogerős ítélete szerint a kereskedelmi televízió hírműsorának 8 napon belül közzé kell tennie egy helyreigazító közleményt.

Még csak 10 nap telt el 2022-ből, de a Jobbik elnöke már a harmadik perét nyeri a kormánypárti médiumok ellen.

Veress Lászlóval, az Országgyűlés elnökének titkárságvezetőjével kapcsolatban közöltek sajtó-helyreigazítást.

Sorra nyeri a helyreigazítási pereket a Jobbik elnöke. Ezúttal rágalmazás miatt feljelentést is tesz, miután a sajtóper során kiderült, ki írta a cikket.

A Jobbik elnökének vélt ingatlanügyeivel kapcsolatban állított valótlan tényeket a TV2 Tények című hírműsora.

A bíróság helyreigazításra és a perköltség megfizetésére kötelezte a lapot, amelynek több állítása is valótlan volt.

A lapnak bocsánatot kellett kérnie a kormánypárti politikustól, miután valótlan tényt állítottak vele kapcsolatban.

Azt állította a kormányközeli hírcsatorna, kétmilliós jutalmat osztott ki magának Cserdiné Németh Angéla polgármester.

Már sokadik alkalommal állított valótlanságot a politikusról a Fejér Megyei Hírlap.

Az ítélet szerint a kormánypárti sajtótermék három valótlanságot is híresztelt a DK-s jogászról.