
Helyreigazítást közölt a Magyar Nemzet, amiért négy cikkében is alaptalanul sorosozott
Valótlanságokat írtak az Amnesty International Magyarország pénzügyi forrásaival és Soros Györggyel kapcsolatban.

Valótlanságokat írtak az Amnesty International Magyarország pénzügyi forrásaival és Soros Györggyel kapcsolatban.

Vasvári Csaba ellen tavaly lejárató kampány indult a fideszes médiában, miután a bíró kritikus véleményt fogalmazott meg az igazságszolgáltatást érintő kormányzati döntésekről. Most a fideszes médiahálózat egy bírósági pernek eleget téve végül beismerte, hogy több pontban is hazugságokat írt a bíróról.

Barkóczi Balázs parlamenti képviselő a bírósági ítélet szerint nem vert össze senkit, ahogy a kormányközeli lap állította. Ugyanennek a hazugságnak a terjesztéséért korábban már elítélték az Origót is.

Egy megcsonkított és kiforgatott értelmű 2022-es újságidézettel, valamint lényeges információk elhallgatásával próbált visszavágni a Magyar Nemzet című kormánypárti sajtótermék abban az ügyben, amit a KAPOS-t című lap robbantott ki, és amiről a kaposvári hírportál nyomán a Media1 is írt. A Magyar Nemzet úgy vádolta meg hamisítással lapunkat a nagyatádi főszerkesztő elbocsátásával kapcsolatos hírrel összefüggésben, hogy közben épp a jobboldali sajtótermék követett el hamisítást és vezette félre az olvasókat.

Az állami médiaholding, a KESMA Vas megyei napilapját ezúttal a szombathelyi ellenzéki polgármester perelte be.

A Vas Népe csak több hónapos csúszással közölte a helyreigazítást.

Az állami hírügynökségnek helyreigazítást kell közölnie a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatójáról szóló tudósításuk miatt, mivel abban valótlanságokat állítottak az Átlátszóról.

Bajnai Gordon, Ficsor Ádám és a Datadat a Kúriához fordulnak a Fővárosi Ítélőtábla május 9-i, álláspontjuk szerint téves ítéletével szemben, amely szerint a Datadat tűrni köteles a rá vonatkozó állításokat a „tömeges sms-kampányról” akkor is, ha az állami média portálja által közölt állítások esetlegesen nem voltak igazak.

Az Origo szombaton egy Helyreigazítás című anyagban sorolta fel hosszan, mi mindenben hazudott az egykori politikusról 2018-ban, megsértve ezzel a politikus személyiségi jogait.

Négy év és egy jogerős bírósági ítélet után közölte helyreigazítását az Origo Kálmán Olgával, az ellenzéki DK politikusával kapcsolatban.