vadhajtások

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője

Átlátszó-főszerkesztő: Magyar Péter nem mondott igazat az ATV-ben

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője szerint Magyar Péter félrevezette a nyilvánosságot, amikor azt állította, hogy többször is kiállt a tényfeltáró műhely mellett. A szerkesztőség szerint ennek épp az ellenkezője igaz: Magyar nemcsak elutasította az interjúmegkereséseiket, hanem a Vadhajtásokhoz hasonlította őket. Az ügyben lapunk megkereste a Tisza Párt sajtóosztályát.

A Klubrádió honlapja egy mobiltelefon képernyőjén.

Betelefonált a Klubrádióba Bede Zsolt, a Vadhajtások főszerkesztője

Bede Zsolt Bolgár György Megbeszéljük című élő betelefonálós műsorában cáfolta azt a közösségi médiában róla néhány helyen terjesztett és a rádióadásban egy másik betelefonáló által is említett információt, mi szerint ő lett volna az a személy, aki Magyar Péter Ötkertben történt incidensét a helyszínen videózta.

Letiltotta a tanártüntetés résztvevőinek szemét kilövetni akaró Vadhajtásokat a Facebook, de hiába, mert tartalmaik továbbra is megjelennek a közösségi médiás felületen

A szélsőséges megnyilvánulásairól elhíresült oldal, mely ezúttal a korábbi kirohanásain is túlmenve a tanárok szemének kilövetését és diákok megtaposását szorgalmazta gyalázkodva, a letiltása után egy másik Facebook-lapon kezdett el posztolni, megkerülve a közösségi médiás szabályzat szankcióját.

Hírlista

Visszavonulót fújt az NMHH a Hírlista oldallal szemben

 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korábban azt vélelmezte, hogy a Hírlista nevű híraggregátor oldal sajtóterméknek minősül, amit be kellett volna regisztrálni az NMHH-nál, és követelhető ellene akár sajtó-helyreigazítás is. Most „jogsértés hiányával” indokolva a hatóság levelet küldött a kiadónak: mégsem indul eljárás.

Hírlista

Vizsgálatot indított az NMHH a Hírlista ellen – épp mikor a hírgyűjtő oldal megszavaztatta a Médiatanács működéséről a közönségét

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azt vélelmezi egy eljárásban, hogy a Hírlista nevű híraggregátor oldal valójában egy sajtótermék, amit be kellett volna regisztrálni az NMHH-nál, és követelhető ellene akár sajtó-helyreigazítás is. Dióslaki Gábor, a portál alapítója a Media1-nek azt mondta, az NMHH téved, mivel ők csupán összegyűjtik más hírportálok híreinek címeit egy helyre, és furcsa egybeesésnek tartja, hogy épp akkor indult hatósági eljárás, amikor a Hírlista a Médiatanácsról indított internetes szavazást. Az ügy végkimenetele nem lényegtelen, hiszen eltérő szabályok vonatkoznak egy sajtótermékre, mint egy sajtótermékként be nem jegyzett honlapra.

Az ARC 2021 kiállítás megnyitása után

Szélsőjobboldali blogger zavarta meg a 21. ARC kiállítás megnyitóját – íme a díjazott plakátok

Az erőszakos megnyilvánulásairól, valamint sajátságos angoljáról elhíresült Bede Zsolt, a Vadhajtások nevű blog alapítója többszöri óbégatással igyekezett megzavarni az Életjel címmel, Karácsony Gergely főpolgármester és László Imre újbudai polgármester, valamint a díjazottak a sajtó részvétel megrendezett 21. közérzeti plakátkiállítás nyitóünnepségét Budapesten. A kiállítás megnyitóján kihirdették az idei győztes pályamunkákat – tudósításunk fotógalériájából megismerhetik ezeket.

Huth Gergely, a Pestisrácok főszerkesztője nyilatkozik a HírTV-ben

Feljelentették Huth Gergelyt, a PestiSrácok főszerkesztőjét a legfőbb ügyésznél

A feljelentést az a Magyar Hangnál dolgozó újságíró tette, akinek a szexuális irányultságának közlésével azt a látszatot keltették, hogy pedofil, holott állítása szerint nem létesített szexuális kapcsolatot 18 év alattiakkal. A különleges személyes adatok publikálása miatt, ha később a bíróság bűnösnek találja, Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője és társai akár két év szabadságvesztést is kaphatnak.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások