újságárus

A 168 Óra címlapja 2020.06.11-én

Nagy változásokra készül a 168 Óra

A változások közül az első már a jövő héttől megvalósul, és minden olyan olvasójukat érinti majd, akik a hetilaphoz árusító helyen szoktak hozzájutni.

168 Óra, HVG és a Magyar Narancs 2020.05.22-én a Lapker egyik budapesti üzletében.

Mostanra a budapestiek is hozzájuthatnak a Magyar Narancshoz és a 168 Órához, de sok a furcsaság a tegnap történtek körül

Tegnap a Lapker nevű terjesztőcég a két ellenzéki hetilapot szerződésben vállalt kötelezettsége ellenére nem juttatta el a fővárosi újságárus pontokra, így az olvasók hiába keresték azokat a megszokott megjelenési időpontban. A kiadók terjesztőpartnere a Media1-nek magyarázatot adott a történtekre, és azóta pénteken kivitték az újságokat, de még mindig sok a tisztázandó kérdés akörül, hogy a teljes budapesti újságszállítmány a központnál maradt. Kérdéses az is, hogy a kiadók által elszenvedett károkat be tudják-e vasalni a szerződésszegést elkövető partnerükön.

Újságos Budapesten

Ezért nem került 168 Óra és Magyar Narancs a budapesti újságárusokhoz

A Pest-megyei és a többi vidéki megyében lévő Lapker-árusok megkapták a friss lapszámokat, de a fővárosi újságterjesztő pontokra nem vitt a héten a terjesztőcég, pedig a lapokat időben megkapta. A Media1 kérdésére a Lapkernél elismerték a főváros egészét érintő logisztikai hibát.

A Hunor Safari Magazin borítójának egy részlete

A koronavírus miatt újabb magyar magazin került bajba

Ezúttal arról a Hunor Safari Magazin című vadászati lapról van szó, amelyet a Nimród nevű másik vadászati szakújság egykori munkatársai hoztak létre, miután a Nimród állami kiadásba került és egykori munkahelyükön Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, kormányszóvivő, a vadászati világkiállítás kormánybiztosa lett a főszerkesztő. A Hunor most felhívást tett közzé.

újságok, újságárus

Lesújtó akadálypályák újságvásárláskor

A Media1 szétnézett a lappiacon, és szomorú dolgokat tapasztalt. Több helyen bezártak az újságos pavilonok, másutt hajolgatni kell a kedvenc újságért, vagy hamar elfogy a keresett lap, esetleg nagyon el van dugva. Ráadásul a postai kézbesítés sem problémamentes. Megkérdeztük a Lapkert is.