
Előzetes regisztrációja ellenére sem vehetett részt a Kormányinfón a Magyar Hang
Kiderült az is, hogy a sajtótájékoztató időtartamát a jövőben limitálják, így kevesebb idő jut majd az egyes kérdezőkre.

Kiderült az is, hogy a sajtótájékoztató időtartamát a jövőben limitálják, így kevesebb idő jut majd az egyes kérdezőkre.

Az USA külügyminisztériuma által készített emberi jogi jelentés számos problémát azonosított.

A hvg.hu szerint rajtuk kívül legalább négy szerkesztőség is hiába próbálta feltenni a kérdéseit. A lap utóbb megírta, miket kérdezett volna.

A Telex videóval dokumentálta, hogy miután rábukkant a miniszterelnökre különböző településeken kampányolva, ott hogyan akadályozták biztonsági és egyéb, a kormányfő stábjához tartozó emberek, hogy tudósítást készíthessen, és eközben a Fidesz különböző szimpatizánsai elfogadhatónak találták, hogy ilyesmi megtörténhet.

Az RTL Híradó stábját kizáró Emberi Erőforrások Minisztériuma „korlátozottan sajtónyilvános eseményt” emlegetett a kizárás indokaként.

Csütörtökön és pénteken Budapesten ülésezik az International Press Intitute (IPI) igazgatótanácsa, hogy az áprilisban esedékes parlamenti választás előtt a médiaszabadságot érintő magyarországi kihívásokra irányítsa a figyelmet. Ismert politikusokkal és újságírókkal is találkoznak.

Öt országot keresett fel a Népszava, hogy ott hogyan viszonyulnak a sajtóhoz az egészségügyi intézményekben. Gyakorlatilag ugyanaz a válasz érkezett mindenhonnan; a sajtó munkatársait mindenhol beengedik forgatni. Nem értik továbbá, hogy Magyarországon miért zárkóznak el ettől.

Az International Press Institute (IPI) nevű nemzetközi sajtószervezet a Media1-hez eljuttatott keddi angol nyelvű közleményében támogatásáról biztosítja a magyar újságírókat azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy rendelettel kiiktatta a bíróság jogerős ítéletét, amely helyreállította volna a kórházi sajtónyilvánosságot oly módon, hogy arról ismételten a kórházigazgatók dönthettek volna.

A legnagyobb taglétszámú hazai újságírószakmai szervezet, a MÚOSZ állásfoglalása szerint a járványra hivatkozva egyetlen párt sem szelektálhat az újságírók között, és nem akadályozhatja meg a sokszínű tájékoztatást. Aki ezt teszi, jogszabályt sért.

Törvénytelenül zárta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a kórházakból a média munkatársait, mondta ki pár napja a bíróság jogerős ítéletében. Az Orbán-kormány erre villámgyorsan rendeletet alkotott, amivel legálissá tenné azt, hogy a média nem tudja ellátni a tájékoztató funkcióit. A TASZ jogi lépéseket fontolgat a rendelet kapcsán.