
Webshopot nyitott a Telex
Pólókat, táskákat és különféle márkázott termékeket lehet vásárolni.

Pólókat, táskákat és különféle márkázott termékeket lehet vásárolni.

Ukrajnából a Tiszán érkező szemét, pusztító dizájnerdrogok, gyökereiket kutató örökbefogadottak és a hátrányos helyzetű roma gyerekeket sütni tanító 23 éves pék – az elismeréssel idén is fontos társadalmi ügyeket és megható vagy sikeres történeteket bemutató fotós és videós tartalmakat díjaztak.

Különböző feladatkörökre lehet jelentkezni.

Hecckampányt emleget Varga Judit igazságügyi miniszter azután, hogy elmenekült az RTL Híradó riportere elől, aki a Pegasus ügy kapcsán kedden kiderült legújabb fejleményekről, Németh Dániel fotóriporter telefonjain talált kémszoftver kapcsán akarta kérdezni őt.

A Telex szerkesztőségének ítélte a Konrád György-díjat az Európai Duna Akadémia és a Duna Térség és Közép-Európai Intézet.

Ebben a hónapban a Telex, a Direkt36, a hvg.hu és a Magyar Narancs újságíróit díjazták.

A Direkt36 oknyomozó központ és a Telex partnerségi megállapodást kötött.

A Bodolai László részgyőzelmével záródó ügyben tanúként hallgatták meg Dull Szabolcsot, a Telex társfőszerkesztőjét, az Index volt főszerkesztőjét, és néhány újabb érdekesség is kiderült az Index tavalyi nagy látványos szétrobbanását megelőző időszakról.

Elkészült a Digital News Report, melyből kiderül, mely médiumokat tartják a leghitelesebbnek a magyarok. A kutatás szerint a járvány miatt megnőtt az igény a megbízható hírekre, és nőtt az online médiatermékek olvasottsága, de a bevételeken ez nemigen látszott. A Telex rögtön előkelő helyen indított, miközben az Index megítélése jelentősen csökkent a tulajdonos- és szerkesztőségváltás után.

A tíz év után távozó Zách Dániellel, az autós lap egyik fontos munkatársával folytatódnak a személyi változások a Totalcarnál és az Indamedia csoportnál. A Media1 érdeklődésére nyilatkozott Zách Dániel elsőként arról, merre folytatja karrierjét ezután.