fbpx
A Hégető Honorka díj díjazottjai 2021-ben

Kiosztották a 2021-es Hégető Honorka-díjakat

Ukrajnából a Tiszán érkező szemét, pusztító dizájnerdrogok, gyökereiket kutató örökbefogadottak és a hátrányos helyzetű roma gyerekeket sütni tanító 23 éves pék – az elismeréssel idén is fontos társadalmi ügyeket és megható vagy sikeres történeteket bemutató fotós és videós tartalmakat díjaztak.

A 2003-ban létrehozott Hégető Honorka-díj az autóbalesetben elhunyt Hégető Honorka emlékét őrzi. Az RTL Klub egykori szerkesztő-riportere az elesettekről, illetve a hátrányos helyzetben lévő emberekről készített tudósításaiért 1999-ben Tolerancia-díjat kapott.

Az idei díjra a vírushelyzetre adott válaszokat és az attól független témákat – mozgókép vagy fotó-sorozat formájában – feldolgozó alkotásokat várták a pályázat kiírói.

„A Hégető Honorka-díjjal már 2003 óta jutalmazzuk azokat az alkotókat, akik munkáikkal fontos társadalmi ügyekre hívják fel a figyelmet, illetve az ezekre adott lehetséges megoldásokat, válaszokat is bemutatják. A díj hozzájárul ahhoz, hogy ezek a témák – a problémák és a jó példák is – nagyobb közönséghez is eljussanak”

– mondta el Kotroczó Róbert, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumi elnöke, az RTL Magyarország hírigazgatója.

A Telex nyerte a fődíjat

A fődíjat A szemét útja a Tiszán: Ukrajnától Magyarországig készítői (Telex.hu, Lengyel-Szabó Péter és alkotótársai) nyerték el. Filmjükben a Tisza forrásától indulva a környező hegyvidéken, kárpátaljai városokban és falvakban jártak utána a Magyarországra érkező rengeteg szemétnek és a mögötte rejlő összetett gazdasági, környezetvédelmi és szociális problémáknak.

A zsűri – Horvát János újságíró, Weyer Balázs újságíró és Mészáros Antónia, az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója – a környezetvédelem, az életminőség, a klímaváltozás hatásait bemutató filmek közül további három alkotást is díjazott.

A Hégető Honorka-díj
A Hégető Honorka-díj

Díjat kaptak a hvg.hu és a 444 munkatársai is

A hvg.hu munkatársai, Csányi Nikolett és alkotótársai két filmjükért kaptak megosztott díjat: a Mezőgazdasági kultúrsivatag lehet a Kárpát-medencéből azt vizsgálta, hogyan lehet tenni a mezőgazdasági termelés miatti talajromlás, a termőföld elsivatagosodása ellen.

A Mérgeink – Sóskút a helyiek harcát mutatja be a település határába tervezett két üzem – az elektrolitgyár és az akkumulátorgyártás során létrejövő vegyi anyagokat újrahasznosító üzem – ellen. A 444.hu (Czinkóczi Sándor-Halász Júlia-Szász Zsófia) díjazott videója a kiszáradástól különösen súlyosan érintett térség helyi gazdáiról szól, akik a csatornák eltorlaszolásával saját földjeiket árasztják el, hogy a területen tartsák a lehulló csapadékot.

Két díjat is nyert a Fókusz riportere

Lukács Gabriella (RTL Magyarország/Fókusz) Felnőtt örökbefogadottak című riportjának három főszereplője, Móni, Andi és Kriszti mind máshogy tudta meg, hogy nem vér szerinti szüleik nevelik őket. Az RTL Klub rövidfilmje az ő küzdelmüket mutatja be örökbefogadásuk feldolgozásában, gyökereik felkutatásában.

Az Ez nem drog, hanem méreg Kálmán Mátyás (korábban a 24.hu újságírója) munkája. A film a pusztító dizájnerdrogokról, a társadalmi válsággá mélyülő drogjárványról és az ellene harcolók – toxikológusok, szakemberek és a józsefvárosi polgármester – küzdelmeiről szól.

Az idei civil díjazott a Chilton Flóra rendezte Még emlékszem, amelyet a Személyes Történelem Produkció az Északi Támpont Egyesülettel partnerségben készített. A megrendítő film a Holokauszt történeteit a kortárs Budapesttel vegyíti: a II. világháború túlélőinek emlékeit animáció segítségével jeleníti meg a főváros XXI. századi, modern terein.

A Telenor különdíját Lukács Gabriella kisfilmje (RTL Magyarország/Fókusz) nyerte el. A 23 éves fiatal pék, Galamb Alex a koronavírus első hullámának kirobbanásakor határozta el, hogy megtanítja sütni a Hernádnémetiben élő gyerekeket. A Sütni jó kezdeményezéssel Alex célja, hogy kiutat mutasson a hátrányos helyzetű roma gyerekeknek.

Transznemű párról készült fotósorozat kapta a fotós díjat

A fotós kategória idei díjazottja Bielik István, aki fotósorozatán – amelyet a WMN-en publikált – egy transznemű pár hétköznapjait mutatja be. Ivett és Atanáz több évtizednyi elfojtást és szenvedést követően jutottak el oda, hogy végre elfogadják önmagukat, és sok viszontagságot követően ma már önazonos, hétköznapi, szabad életet élhetnek.

A díjakat a zsűritagok mellett Hégető Hajnalka, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumi tagja és Erdélyi Márk, a Telenor Magyarország jogi és reputációs vezérigazgató-helyettese adta át.

A díjazott kisfilmek az alábbi oldalon érhetők el: rtl.hu/hegetohonorka 

A Hégető Honorka-díj támogatói: RTL Magyarország, Telenor Magyarország Zrt. és a Hégető-család.

A Hégető Honorka-díjat Szilágyi Erzsébet iparművész tervezte.

További híreket talál a Media1-en!

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások