támogatás

Bodoky Tamás, az Átlátszó.hu főszerkesztője az RTL Klub Magyarul Balóval c. műsorában korábban

Az Alkotmánybírósághoz fordul az Átlátszó, amiért a kormány betiltotta a névtelen adományozást

Egy szerdán megjelent és csütörtöktől hatályos új kormányrendelet értelmében megszűnt Magyarországon a névtelen adományozás lehetősége a civil szervezetek, egyesületek, alapítványok részére. Márpedig ezzel néhány hazai médium, például a Válasz Online, a Klubrádió és az Átlátszó alapítványa is élt mostanáig. Az Átlátszó főszerkesztője a Media1-nek azt mondta, ellenállnak.

Munk Veronika és Dull Szabolcs, a Telex társfőszerkesztői

„Hihetetlenül inspiráló látni a szerkesztőséget” – vendégünk volt Munk Veronika és Dull Szabolcs, a Telex két főszerkesztője

Sok érdekesség derült ki a Telex kapcsán a Media1 legutóbbi műsorában, ahol szó esett többek között az új társfőszerkesztői konstrukcióról, a lapnál a háttérben jelenleg is zajló fejlesztésekről (például a mobilapplikációról), a korábban belengetett fizetőkapus rendszerről és egy vidéki tudósítói hálózatról, de kiderült az is, megérkezett-e már a cseh támogató által megígért 200 ezer euró, és hogy voltak, akik befektetőjelöltként érdeklődtek a lap iránt. A Telex vezetői beszámoltak arról is, hogyan akadályozzák munkájukat a különféle minisztériumok és más hivatalok, vagy hogy sosem kapnak válaszokat például az Operatív Törzstől a koronavírus kapcsán.

Erdő

Húszéves a Greenfo

A Környezetvédelmi Újságírók Társasága által létrehozott honlap 2001 január végén indult el. A szerkesztőség most újféle tartalom gyártását fontolgatja, ha összejön rá annyi támogatói pénz.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások