
Leváltotta a közszolgálati televízió és rádió vezetőségét a román parlament
Kettéválasztják az elnök-vezérigazgatói posztot a tévénél és a rádiónál, és addig ideiglenes vezetőket neveznek ki.

Kettéválasztják az elnök-vezérigazgatói posztot a tévénél és a rádiónál, és addig ideiglenes vezetőket neveznek ki.

A román országos diszkriminációellenes tanács 10 ezer lejre (mintegy 700 ezer forint) bírságolta a Google Románia vállalatot, amiért elektronikus térképalkalmazásában a Nemzet Megváltása Katedrális, az új bukaresti ortodox székesegyház Nemzet Butítása Katedrális néven szerepelt.

Mindössze 2-en szavaztak a jogszabály elfogadása ellen, de még nem biztos, hogy hatályba is lép.

28 év után tűnik el a nyomtatott sajtópiacról az Evenimentul Zilei.

A Pro TV és több más testvércsatorna is a Petr Kellner cseh milliárdos által birtokolt PPF befektetési alapnál landol.

Facebookon közvítette száguldozását egy sofőr Romániában, de az esemény tragikusan végződött.

A Magyar Hang értesülése szerint a KESMA tulajdonába került nagyváradi Bihari Naplónál a Bálványosi Szabadegyetem sajtófőnökét, a Ripost egyik volt szerkesztőjét nevezték ki főszerkesztőnek.