
Balásy Gyula közel 10 milliárdos osztalékot vesz ki a kormánypropagandát készítő New Land Mediából
Ezúttal is hasított a Balásy Gyula nevével fémjelzett New Land Media 2023-ban. Ez a cég felel a kormányzat propagandájáért.

Ezúttal is hasított a Balásy Gyula nevével fémjelzett New Land Media 2023-ban. Ez a cég felel a kormányzat propagandájáért.

A Fidesz-közeli Mediaworks lapja egy szexmunkás köztéri aktusának fotójával illusztrálta, hogy milyen pokoli állapotok uralkodnak az eddig ellenzéki vezetésű I. kerületben Budapesten.

Indulatos posztban követeli Perintfalvi Rita teológus-író Rogán Antal propagandaminisztertől, hogy azonnal szüntesse meg a közpénzből működő fideszes trollhadsereget, a Megafont.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát irányító miniszter évek óta először adott interjút egy kormányfüggetlen lapnak. A 70 perces interjút kizsarolt beszélgetésnek nevezte és kijelentette, nem ad interjút sem a 444-nek, sem másoknak, és ezt tanácsolja más kormányzati illetékeseknek is. Sok szó esett médiáról és propagandáról is, így Balásy Gyula milliárdos kormányzati megbízásairól, a Karmelitába járó kormánypárti médiamunkásokról, háborús plakátokról és több minden másról is. Az interjú legérdekesebb, főleg médiát érintő részei.

A választási kampány hajrájában a kormánypárti propagandagépezet bedobta az aduászt: Curtist, azaz polgári nevén Széki Attila rappert.

A kormánypárti médiagólem, a Mediaworks (KESMA) megyei online lapjai a választások előtt egy nappal szokás szerint megint csúcsra járatják a propagandát.

Orbán Viktor pártja több mint 105 millió forintot költött a Google platformjain hirdetésekre április közepe óta. A Fidesz-közeli médiavállalat, a Mediaworks is TOP-költővé vált.

A Tisza Párt alelnöke szerint az Index az új Origo és módszerei a „közmédiáéhoz” is hasonlítanak. (Frissítés: Később az Index Magyar Péter Facebook-oldalán reagált.)

A kormánypárti Mediaworks Hungary Zrt. szerepel finanszírozóként több, a Fidesz egyes politikusait népszerűsítő internetes hirdetéshez kapcsolódóan a Facebookot működtető Meta hirdetéstárában. A Mediaworks a napokban közzétett olyan fizetett reklámcikket is, amely egy fideszes polgármester választási esélyeinek javítását szolgálja. Mindez azért érdekes, mivel az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az arra rendelkezésre álló határidőig a cég nem jelezte, hogy be kíván fogadni politikai hirdetéseket: a trükk lényege az lehet, hogy a fizetett PR-cikk hivatalosan nem magát a politikust, hanem az általa irányított önkormányzatot népszerűsíti a politikus intézkedéseit méltatva. Egyelőre tisztázatlan, a számlát abban az esetben ki fizette.

Ráfordulva a vasárnapi európai parlamenti és az önkormányzati választásokat megelőző kampányidőszak utolsó pár napjára, teljes fokozatra kapcsolt a kormányzati propaganda a Metropolnál. A fideszes médiaalapítvány, a KESMA / Mediaworks alá tartozó lapnál a látszatra se nagyon adnak: a Media1-hez eljutott 2024. június 3-i, tegnapi lapszámban például már a keresztrejtvényt is a propaganda szolgálatába állították.