
Tamás Gáspár Miklós felmondásra szólítja fel az ATV és a Spirit FM munkatársait (frissítés: reagált az ATV)
TGM szerint ezenkívül a vendégeknek bojkottálniuk kellene a tévét és a rádiót. A bojkottfelhívásra később a ATV vezérigazgatója is reagált.

TGM szerint ezenkívül a vendégeknek bojkottálniuk kellene a tévét és a rádiót. A bojkottfelhívásra később a ATV vezérigazgatója is reagált.

A Media1 megtudta azt is, hogy még mindig tart az a több éve húzódó bírósági per, amelyben az RTL Magyarország állítólagos pénzügyi visszaélésekre hivatkozva mintegy 150 millió forintot követel Dirk Gerkenstől az alapján a korszak alapján, amikor a TV2 Zrt. előtt Gerkens az M-RTL Zrt.-t irányította.

Erről a Fővárosi Törvényszék adott tájékoztatást.

Egy hajdanán fideszes képviselő fordult a testülethez a HVG egyik címlapi illusztrációja miatt, mivel úgy érezte, az meggyalázza a hívő embereket.

Korábban a Magyar Hang és Átlátszó több pert is megnyert a kisegyház ellen, de most a kisegyház nyert meg egy eljárást, ami miatt az Átlátszót helyreigazításra kötelezné a bíróság. Az Átlátszó jogásza azonban arról beszélt a Media1-nek, nem fogadják el a döntést, így a jogi csatározásnak a korábban az ATV-t tulajdonló kisegyház és az internetes lap között még közel sincs vége.

A sajtópereket is szabályozó, a polgári perrendtartásról szóló törvényre vonatkozó módosítási javaslat értelmében annak kellene utaznia, akit beperelnek, nem pedig annak, aki perel.

A Media1 információi szerint a GVH nemrég végzéssel tette nyilvánvalóvá, hogy ismételten sem vizsgálja érdemben az RTL Magyarország és a 24.hu-t is tulajdonló Centrál Digitális Média összefonódására vonatkozóan évekkel ezelőtt benyújtott kérelmet – annak ellenére, hogy a vizsgálat lefolytatására kötelezte nemrég a Kúria a versenyhatóságot. Az ügy megint bíróságra kerül.