
Megújult a Forbes.hu
A szerkesztőséget is bővítették a lapnál.


A korábbi felület már nagyon elavult volt, és a tartalomkezelő rendszer is cserére szorult.

Verebély Marcell, az X-Faktor senior kreatív producere a Media1-nek elmondta, arra számít, hogy az RTL Klubon idén is jelentkező tehetségkutató 11. évadában érvénybe lépő szabálymódosítás később néhány más országban is megjelenik majd. A televíziós szakember lapunknak beszélt arról is, hogyan zajlik egy ilyen újítás előkészítése, és elárulta azt is, mit gondol, még mennyi ideig lehet képernyőn a nagyszabású showműsor.

Kiderült például az is, hogy mennyibe került a Petőfi Rádió új arculata, vagy az M5 új stúdiója. A vizsgált szerződések között felbukkant a Jászai Gellért nevével fémjelzett 4iG is.

Átnevezik a tévés csomagokat, valamint új csatornák is érkeznek a kínálatba.

A megújulás után két új rovat és élő közvetítés is várja a hallgatókat.

A csatorna új koncepciója szerint az arculat megtartja eddigi főbb jellemzőit, ám letisztultabb, modernebb, dinamikusabb külsőt kap.


Előbbi kettő új felülete már mától látható lesz.

Több ponton is módosítottak a Pajkaszeg lakóinak hétköznapjait bemutató sorozat főcímén.