
Megsértette a Magyar Nemzet a Meseország mindenkié kiadójának jó hírnevét
Bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére kötelezte a lapot a bíróság egy egyelőre nem jogerős ítélettel.

Bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére kötelezte a lapot a bíróság egy egyelőre nem jogerős ítélettel.

A nyomtatott formában megjelenő havi LMBTQ tematikus magazin 100 oldalát főleg visszaemlékezésekre szentelték.

Két hét alatt mind a 15 ezer nyomott példányt megvásárolták az olvasók a női magazin szeptemberi számából.

A médiahatóság frissen kihozott ajánlásában példaként felhozott filmeket és sorozatokat is, amelyeket a továbbiakban mindenképp 18-as karikával kell ellátni, és legfeljebb késő este sugározhatók.

Bőven lesz dolga a Médiatanácsnak, ha véget ér a több mint egy hónapon át tartó nyári szabadsága.

Elnézést kértek a lap szerkesztőségétől az „őslakók” miatt.

A Brit Mediához tartozó magazin többféle címlappal készült el. A címlapokon Jordán Adél és Székely Kriszta, Pál Márton és Hanol Ádám, illetve Oltai Kata és Nagy Zsolt láthatók.

Nem engedi meg a hivatalos nevén gyermekvédelmi törvényhez kapcsolódóan most kijött végrehajtási rendelet, hogy bármiféle, homoszexualitást megjelenítő termékhez templomok, nevelő, oktató, illetve gyerek- és ifjúságvédelmi intézmények közelében lehessen hozzájutni, de még a tilalmi övezeten kívül is csak lefóliázva és a többi terméktől elkülönítetten szabad majd terjeszteni ezeket. Ez nem csak híres magyar költők verses köteteinek terjesztését, de akár nyomtatott lapok terjesztését is akadályozhatja, ha azokban megjelenik a homoszexualitás.

A szombati budapesti Pride felvonulás kapcsán az LMBTQ tüntetőkről és az ellentüntetőkről is beszámolt az M1 híradója, de utóbbiak kapcsán a legdurvább dolgokat nem mutatták és még csak nem is említették.

A kormánypárti Pesti TV és a Pestisrácok sokat foglalkoztatott riportere nyilvános posztban „elemezte” sajátosan a halálos áldozatokkal járó és óriási pusztítást végző németországi és belgiumi esőzések okát, de ami ezek után következett, arra talán ő maga sem számított.