fbpx
könyvesbolt

Akár egy pornólapot, le kell fóliázni Babits Mihály, Weöres Sándor és Faludy György egyes verseit, de sok helyen még fóliában sem lesznek árusíthatók

Nem engedi meg a hivatalos nevén gyermekvédelmi törvényhez kapcsolódóan most kijött végrehajtási rendelet, hogy bármiféle, homoszexualitást megjelenítő termékhez templomok, nevelő, oktató, illetve gyerek- és ifjúságvédelmi intézmények közelében lehessen hozzájutni, de még a tilalmi övezeten kívül is csak lefóliázva és a többi terméktől elkülönítetten szabad majd terjeszteni ezeket. Ez nem csak híres magyar költők verses köteteinek terjesztését, de akár nyomtatott lapok terjesztését is akadályozhatja, ha azokban megjelenik a homoszexualitás.

A kormány két, az MTI OS-en keresztül kiadott péntek esti közleményben (lásd itt és itt) tudatta, hogy közzétette az úgynevezett gyermekvédelmi törvény végrehajtási rendeletét. Ez az a nemrég elfogadott törvény, amelyet bírálói az orosz propagandatörvény klónjaként emlegetnek, és ami miatt nagy demonstráció volt Budapesten, és amit az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az EU-tagállamok túlnyomó többsége és az Egyesült Államok, valamint az Egyesült Királyság is elítélt, amiért megbélyegzi a homoszexuálisokat és korlátozza kommunikációs jogaikat. Tiltakozott ellene idehaza számos civil és jogvédő szervezet, jónéhány médiavállalat, például az RTL, az HBO, az AMC, a Netflix, a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE), a legnagyobb hazai újságíró-szövetség (MÚOSZ), a Magyar Reklámszövetség (MRSZ), és sokan mások.

A Közlönyben a melegellenes törvény végrehajtási rendelete a következőképp jelent meg:

A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) a következő 20/A. §-sal egészül ki:

20/A. § (1) Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló terméket kirakatban elhelyezni, közszemlére tenni tilos.

(2) Nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt más hely bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő termék nem forgalmazható.

(3) Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható.
A rendelet 30 nap múlva lép életbe, és a fogyasztóvédelmi hatóság fogja ellenőrizni.

Mindez  valamelyest érthetőbbé téve azt jelenti, hogy például a homoszexualitást megjelenítő tartalmakat csak lefóliázva és elkülönítve, azaz úgy lehet terjeszteni, mintha azokban például pornó lenne. A fólia sem elégséges, ha a terjesztési pont közelében, 200 méteres távolságon belül található akár egy templom, akár bármilyen más, vallásgyakorlásra rendelt hely, netán nevelési, oktatási, gyermek, és ifjúságvédelmi intézmény. Ilyenkor a homoszexualitást megjelenítő termék nem forgalmazó még fóliában sem.

Mint arra korábban a könyvkiadók felhívták a figyelmet, homoszexualitás jelenik meg például Babits Mihály, Weöres Sándor, és Faludy György egyes verseiben is.

Az ezen verseket tartalmazó kiadványokat ezek szerint 30 napon belül le kell fóliázni és el kell különíteni a többi verses kötettől. Nem csak a híres magyar költők kerülnek korlátozott terjesztés alá, hiszen a rendelet alapján nem árusíthatók olyan újságok a tilalmi zónán kívül fóliában (a zónán belül pedig még anélkül sem), amelyekben megjelenik a homoszexualitás. Ha például egy napilapban vagy magazinban ilyen tartalom van, akkor az is a rendelet hatálya alá tartozik. Jó kérdés, hogy hogyan lesz kapacitása egy sok terméket értékesítő könyvesboltnak vagy újságosnak a termékek a rendeletnek való ellenőrzésére.

Még több tartalom érhető el a Media1-en!

Borító: Stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások