
Tarolnak a kormánypárti költések a Facebook és a Google hirdetési rendszerében
Nagy a kormánypárti fölény.

Nagy a kormánypárti fölény.

2019 óta már másfél milliárddal ment több kormánypárti Facebook-hirdetésekre, mint amennyit az ellenzék fordított erre a célra.

Már most jelentős összegeket költöttek el politikai tartalmak kiemelésére a legnagyobb közösségi platformon, a Facebookon a politikai tér egyes szereplői. A legnagyobb összeg a Facebook hirdetéstárában lévő adatok szerint kormánypárti hirdetőktől származott.

Ez az összeg mindössze két szerződésből adódott össze.

A Bajnokok Ligája három idényének közvetítési joga kerül annyiba, mint a hazai NB1 egyetlen szezonja.

Rendkívüli kormányzati intézkedések címén.

A közösségi felületen fizetett posztokban támadnak ellenzéki politikust, de dicsőítik Orbán Viktort és a Fideszt is.

Az Árukereső és a GKI Digital kutatása alapján átlagosan 7 ezer forinttal többet költenek a magyar internetezők karácsonyi ajándékokra mint tavaly és átlagosan 8 főt ajándékoznak meg szeretteik közül.