
Elfogadták a javaslatot, létrejön az EU-s vizsgálóbizottság a Pegasus-ügyben
Donáth Anna szerint a Pegasus-ügy a demokráciáról szól, és az újságírók ellen is használt kémszoftver bevetése elfogadhatatlan.

Donáth Anna szerint a Pegasus-ügy a demokráciáról szól, és az újságírók ellen is használt kémszoftver bevetése elfogadhatatlan.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt hétfő este Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, akit az újságírók ellen is bevetett kémszoftverről is kérdeztek.

A lehallgatási ügy a következő időszakban egy Európai Néppárt által szervezett meghallgatáson, valamint az EP jövő heti plenáris ülésén is előkerül majd.

Pétervalvi Attila, a NAIH elnöke több hónapon át tartó vizsgálat után jutott arra a megállapítása, hogy minden megfigyelés jogszerű volt. Azonban a jövőben várhatóan feljelentést fog tenni, hogy a nyomozati szervek is átvizsgálják, történt-e adattal való visszaélés a szivárogtatások során.

Miután az EP külföldi beavatkozással és dezinformációval foglalkozó különbizottsága, az INGE elfogadta a jelentést, a dokumentum az Európai Parlament plenáris ülése elé kerül, ahol márciusban szavaznak róla.

Az országban egy ügyvéd, egy bíró és egy ellenzéki politikus esetében merült fel, hogy a telefonjaikra telepítették a kémprogramot.

Bennfentes források szerint eladhatják az anyagi problémákkal küzdő NSO céget, mely a Pegasust fejlesztette. Az új tulajdonosok felvetették a kiberfegyver leállításának lehetőségét is.

Péterfalvi Attila jelentését az Európai Bizottság is nagyon várná már.

Korábban 102, ma már csak 37 ország szerepel azon országok listáján, amelyek ilyen terméket importálhatnak.

Egyúttal azt is bejelentették, hogy jelentős összeget adományoznak olyan biztonsági kutatóknak, akik hasonló kiberfenyegetések azonosításán és leleplezésén dolgoznak.