
Távozik Dull Szabolcs a Telextől és a részvényeit is visszaadja
Minden tisztségéről lemondott Dull Szabolcs. Pedig az ő személye miatt jött létre a Telex.
Minden tisztségéről lemondott Dull Szabolcs. Pedig az ő személye miatt jött létre a Telex.
Hisztérikus hangnemben készült írásban ekézi a Telexet néhány órával az elcsendesedés, a halottak napja előtti estén Starcz Ákos, az Index vezérigazgatója, a fideszes káderképzőhöz, az MCC-hez tartozó Libri igazgatósági tagja. Egy, a Telex által közölt, az Indexet mintegy fél mondattal érintő cikk és a lap egyik munkatársának kérdései nagyon komoly dühöt váltottak ki Starcz Ákosból.
Földes András 22 évvel ezelőtt kezdett a „régi” Indexben, majd a tömeges távozások után a Telex alapító stábjának is tagja volt. A Media1 most megtudta, hogy távozik a Telextől. Telefonon érdeklődtünk az okokról Földesnél és a lap vezetésénél.
Interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, akit többek között az általa főszerkesztett lapot működtető cég részvénytársasággá alakulásáról és a most induló dolgozói részvényprogram részleteiről, valamint más aktualitásokról kérdeztünk. Kiderült a beszélgetésből, kapnak-e majd osztalékot a munkatársak, illetve el tudják-e adni a részvényeiket, ha szeretnék, de szóba került az is, mit gondol Dull Szabolcs a Telex egyedi látogatószámának májusi nagy, egészen a 24. helyre történő visszacsúszásáról, ami miatt a 168.hu is előzte a lapot, és elárult néhány dolgot arról is, milyen tartalomfejlesztési terveik vannak a jövőre nézve, vagy hogy mi lesz a Telex kiadójával, a részvénytársasággá alakuló Van Másik Kft. mellett működő másik céggel, a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. tulajdonjogával, és mi utóbbi vállalkozással a cél.
A mostanáig Kárpáti Márton kizárólagos tulajdonát képező Van Másik Kft., a volt indexesek által működtetett Telex portál kiadója részvénytársasággá alakul és a szerkesztőség, valamint a kiadó néhány vezetője, beleértve a főszerkesztőt, Dull Szabolcsot és Munk Veronika tartalomfejlesztési vezetőt, valamint Kárpáti Márton informatikai vezetőként dolgozó testvérét, Kárpáti Andrást és a céghez tavaly becsatlakozó Pusztay András értékesítési és gazdasági igazgatót, az Index.hu Zrt. volt vezérigazgatóját, tulajdonrészt szerez a médiavállalatból.
Az alapító-főszerkesztőnek a 2022 januárjában végbemenő átszervezés után is fontos feladatai lesznek a volt indexesek által létrehozott médiacégnél, de már nem társfőszerkesztőként.
A Direkt36 oknyomozó központ és a Telex partnerségi megállapodást kötött.
Többek között azt állítja Bodolai László, hogy néhányan előre elkezdték összerakni a Telexet, valamint csak show volt a kamerák előtti látványos tömeges vonulás a felmondás kapcsán, továbbá Kárpáti Márton, az Index volt főszerkesztő-helyettese, a majdani Telex tulajdonosa már azelőtt távozott a laptól, hogy sor került Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátására, és akkor még Kárpáti azt hangoztatta, abbahagyja az újságírást, azért is kapott felmentéseket kötelezettségek alól.
A médiaszakember munkaviszonyát épp azután szüntette meg Kárpáti Márton ügyvezető igazgató, hogy a Telex gazdasági és értékesítési igazgatója lett Pusztay András, az Index tavaly nyáron, a lap széthullása előtt nem sokkal távozó volt vezérigazgatója.
Pusztay András még a tavaly nyári indexes események kezdetén, egy hónappal a főszerkesztő, Dull Szabolcs kirúgását és a szerkesztőség tömeges felmondását megelőzően mondott le az Index.hu Zrt. vezérigazgatói posztjáról, miután nem értett egyet a cégnél elindult folyamatokkal.