
Jáksó László, Boros Lajos és Maksa Zoltán is visszatér a rádiózáshoz egy napra
Az online fogható rádióhálózat, a Mex Rádió már most készül a február 13-ra, a Rádiózás Világnapjára. Főszerkesztőjük a Media1-nek elmondta, mi várható.
Az online fogható rádióhálózat, a Mex Rádió már most készül a február 13-ra, a Rádiózás Világnapjára. Főszerkesztőjük a Media1-nek elmondta, mi várható.
Jáksó László ma reggel már nem is volt hallható az elmúlt hónapokban általa vezetett Sláger Reggel című műsorban. A Media1-nek nyilatkozott terveiről.
Egyre ellentmondásosabb információk érkeznek arról, merre folytatja tovább rádiós karrierjét a tavaly elnémított Music FM Önindítójának volt műsorvezetője. A napokban újabb verzió látott napvilágot, amit sokan máris kész tényként kezelnek, pedig a leírtak még közel sem tűnnek biztosnak.
Jáksó László egy-egy téma köré csoportosítja a Sláger FM átalakított reggeli műsorát, és bár egyedül vezeti a műsort, annyi stúdióvendége volt tegnap, hogy alig fértek be a stúdióba, ráadásul még az RTL Klub Reggelije is élőben kapcsolt a helyszínre.
Megerősítette a Sláger FM a rádió új műsorszerkezetével kapcsolatos információnkat, és azt is, hogy Jáksó László lesz a Sláger Reggel műsorvezetője. Jáksó László azt mondta, egy kötöttségektől mentes, a megszokottól teljesen eltérő műsorral készül.
Már jövő héten is Jáksó László vezeti majd a megújuló műsorszerkezetű Sláger FM teljesen átalakuló reggeli műsorát. A Media1 azt is megtudta, Abaházi Csaba és Pordán Petra mit fognak csinálni a rádiónál.
A Heti Hetes egykori műsorvezetője, aki az elmúlt években a Sláger FM kreatív igazgatói feladatait látta el, a jövő évtől hamarosan újra képernyőn lesz, de megtartja jelenlegi pozícióját is.
Sztár lemezlovasokat fűzött be a Sláger FM az új műsorához, a Sláger DJ-hez. Úgy tűnik, a Sláger FM magához szippantaná a Médiatanács által elnémított Music FM egykori hallgatóit is.