
Halálosan megfenyegették a Nyugat.hu újságíróit és családtagjait
Az ügy a rendőrségen folytatódik.

Az ügy a rendőrségen folytatódik.

A Brit Media vezetősége a Media1-nek azt állítja, nem állnak szerződéses kapcsolatban az illetővel, csakhogy a Pesti Hírlap oldalán jó pár cikke megtalálható annak az újságírónak, aki azt állítja, hónapok óta nem fizetik ki a munkája utáni számlákat, és jelentős tartozást halmoztak fel felé. Az újságíró jogi lépésekre készül a médiavállalat ellen, de a médiavállalat is jogi lépéseket helyezett kilátásba vele szemben jó hírnév megsértéséért.

Más ügyben, szintén közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt már kiszabtak rá felfüggesztett börtönbüntetést.

Rövid időn belül ez már a második támadás újságírók ellen Hollandiában.

Mexikó legerősebb kábítószer-kartelljének vezetője nevében, videóüzenetben fenyegették meg az ország egyik legismertebb tévéműsorát és annak riporterét, a 2018-as elnöki vita kapcsán a jelölteknek feltett kemény kérdések miatt széles körben dicsért Azucena Urestit.

Feltételezések szerint fenyegetéssel vették rá a főszerkesztőt a videóra.

Nem ez volt az első eset, hogy efféle jelzőkkel támadja a sajtó munkatársait Bács István. A lap munkatársa a politikus vagyonnyilatkozatának hiányosságával kapcsolatban kérdést tett fel.

A szentendrei helyi lap főszerkesztőjének ismeretlen eredetű port is küldtek, a katasztrófavédelem is kivonult.

A tűzszerészek nem találtak pokolgépet.

Egy adriai hajóúton egy kormányközeli figura segítségét kérte a Tilos Rádió egyik műsorvezetője, dr. Bodolai László ügyvéd, hogy ne vegyék el a médiaszolgáltató frekvenciáját. Az illető nem utasította el a kérést, hanem biztosította Bodolait, hogy minden rendben lesz a Budapest FM 90,3 MHz frekvenciapályázaton, ahol végül hiánypótlás után visszakaphatta frekvenciáját a rádió.