
Feljelentette a Magyar Nemzet a Netflixet egy mese kapcsán, de hiába
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa nem jár el a streamingszolgáltatóval szemben.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa nem jár el a streamingszolgáltatóval szemben.
A volt miniszterelnök azt állítja, hogy úgy vágták meg a beszélgetését tartalmazó lehallgatás hanganyagát, hogy abból épp az ellenkezője derüljön ki, mint ami valójában elhangzott.
A Városháza eladásának ügyében megjelent cikkek miatt.
Kálomista bűncselekményt gyanít amögött, hogy állítólag sokan miután lefoglalják előre a helyeiket a filmjének vetítésére, végül mégsem veszik át a jegyeiket a a mozipénztárakban.
Az ügy a rendőrségen folytatódik.
Összefog több nagy hazai cég, mivel tapasztalataik szerint a magyar rendőrség szerint nem bír büntetőjogi relevanciával, ha egy internetes csaló megtévesztő módszereket alkalmazva, például egy márka arculatát leutánozva próbálja meg kicsalni az ügyfelek sokszor érzékeny adatait, vagyis a hatóság futni hagyja a netes csalókat.
A feljelentők állítása szerint egyebek mellett kiderült, hogy a rádióban le nem adott hanganyag után is fizettek, miközben a szerződés ilyet nem tartalmazott.
A képviselőnél „betelt a pohár” a Karácsony Gergellyel készült interjúban elhangzottak kapcsán. A Partizán is reagált a fejleményekre.
Bőven lesz dolga a Médiatanácsnak, ha véget ér a több mint egy hónapon át tartó nyári szabadsága.
Ismeretlen tettesek a hírportál nevével és megjelenésével visszaélve, hamis interjút közölve nagy hozamot ígérő befektetéseket népszerűsítettek, és pénzt csaltak ki magánszemélyektől.