európai tanács

Vera Jourová, az Európai Bizottság

Így készül az EU, hogy megvédje az újságírókat a visszaélésszerű perektől

Több fontos ügyben is döntést hozott a legutóbbi plenáris hetén az Európai Parlament, ezek között volt a Magyarországon méltatlanul kevés figyelmet kapott, talányos nevű „anti-SLAPP” irányelv elfogadása is, pedig az komoly hatással lehet a média működésére. A SLAPP betűszó az angol „strategic lawsuits against public participation” (közéleti részvételt akadályozó stratégiai perek) rövidítése, a most az Európai Parlament által elfogadott „Az újságírók és emberijog-védők védelme a nyilvánvalóan megalapozatlan vagy visszaélésszerű bírósági eljárásokkal (közéleti részvételt akadályozó stratégiai perekkel szemben” című jogszabály az európai jogalkotók szándékai szerint ezektől védené a közéleti szereplőket. Ugyanakkor mint megannyi hasonló esetben megtörtént, fennáll annak a veszélye, hogy a magyar kormánypártok a jogszabályt a fonákján használják majd kormánymédia munkatársai érdekében. A Media1 Strasbourgba kiküldött tudósítója ott volt a komoly változásokat ígérő európai jogszabályt elfogadó plenáris héten, ahol többeket is megszólított a témával kapcsolatban.

Zászlók az Európai Bizottság épülete előtt

Válaszolt az Európai Bizottság arra, miért érhető el most is az orosz állami RTR Planeta, rajta Putyin propagandistájának műsorával

Az orosz-ukrán háború miatt, a dezinformáció elleni harc jegyében az Európai Unió az RT (Russia Today) és a Szputynik TV médiaszolgáltatási jogosultságát felfüggesztette, de a Vlagyimir Putyin orosz elnök propagandistája, Vlagyimir Szolovjov műsorait sugárzó, állami hátterű RTR Planeta, mely korábban más államok megszállását, elpusztítását is népszerűsítette, elérhető maradt Magyarországon is több nagy kábelszolgáltatónál. A Media1 erről kérdezte az Európai Bizottságot és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, valamint újabb kérdéseket küldtünk a Telekomnak. A magyar médiahatóság egyelőre nem, az Európai Bizottság Magyar Képviselete azonban viszonylag hamar reagált a kérdésünkre.

Raman Prataszevics Fehérorosz ellenzéki újságíró rendőrök között

Szankciókra készül az EU és az USA Fehéroroszország ellen a Ryanair gép eltérítése és Raman Prataszevics újságíró letartóztatása miatt

Az Európai Tanács csúcsértekezletének első estéjén az uniós vezetők közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben egy sor újabb szankciót javasolnak Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök döntései ellen. Közben Joe Biden amerikai elnök a nemzetközi jogi normák nyílt megsértésének nevezte a fehérorosz újságíró elfogását.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások