
Pécsi jogász: alkotmánysértőek a kormányzati plakátok
Heindl Péter jogász emiatt az Alkotmánybíróság egyik 2008-as határozatával ragasztja le őket, és büntetőeljárást is indított a Kormányzati Tájékoztatási Központ ellen.
Heindl Péter jogász emiatt az Alkotmánybíróság egyik 2008-as határozatával ragasztja le őket, és büntetőeljárást is indított a Kormányzati Tájékoztatási Központ ellen.
Azt pontosan nem fogalmazta meg az állami hírügynökség szerkesztője, hogy a visszadobott közlemény mely pontját kifogásolja, de feltehetőleg azzal van gondjuk, hogy a közlemény említést tett a miniszterelnök vejének meggazdagodásáról és a miniszterelnök felcsúti gázszerelőből lett milliárdossá válásáról.
A nemrég pártot alapító milliárdos arról beszélt, hogy a kereskedelmi médiavállalatok éves költségvetésének megfelelő összeg is elegendő lenne az állami médiavállalat működéséhez. Emellett szerinte csökkenteni kellene a kormányzati szervezetek és az állami tulajdonban lévő vállalatok kommunikációs és hirdetési kiadásait is.
Ellenzéket támadó anyagok, valamint egy bulváranyag közé került a címlapon az egyházfő üzenete. Nem ez volt a karácsonyi időszak egyetlen érdekessége a kormánypárti médiában.
Míg az ellenzék pazarlást emlegetett, a Fidesz azt állította, hogy az NMHH felelősen gazdálkodik és dicséretet érdemel. Az ellenzék bírálta a közmédiát, amiért például elhallgatta az előválasztással kapcsolatos híreket, Hoppál Péter, a Fidesz politikusa viszont azt mondta, azoknak kellene elnézést kérnie, akik az M1 tévécsatornát „agymosó propagandának” nevezik.
Most újat indítanának, mely szabályozottabb keretek között működne.
A Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd politikusai közös közleményükben felháborítónak nevezik a Fidesz eljárását, kiegyensúlyozott médiaviszonyokat és tiszta választást követelnek, valamint bejelentik, hogy nem vesznek részt a továbbiakban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság munkájában.
Gwendoline Delbos-Corfield, a nemrég Magyarországon járt uniós delegációvezető elmondása szerint már a magyarországi útjukkal kapcsolatban is rengeteg álhír jelent meg a magyar kormánypárti sajtóban.
A Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottság ellenzéki tagjai nem vesznek részt a további jelölési folyamatban, miután a keddi ülésen kiderült: a Fidesz továbbra sem hajlandó az ellenzéki pártok jelöltjét megválasztani.
Ellenzékiek szerint, amennyiben valóban megtörtént, amit a Direkt36 cikke állít a Pegasus nevű izraeli kémszoftver használatáról, az nem maradhat következmények nélkül.