
Kihirdették a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait
A legjobb munkákból április 16-án nyílik kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
A legjobb munkákból április 16-án nyílik kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
Erdélyi Katalin kapta idén az 5 évvel ezelőtt elhunyt Andrassew Iván emlékére alapított Sámli-díjat.
Az egyik legrangosabb hazai oknyomozó-díjat idén a 24.hu újságírója kapta, akinek írása nyomán vádat emelt az ügyészség a Fidesz egyik országgyűlési képviselője, illetve a személye köré összpontosuló hálózat egyes tagjai ellen.
A díjat olyan magyar újságíró kaphatja évről-évre, aki kiemelkedő politikai-közéleti-társadalmi témájú magyar nyelvű írást publikál a magyar nyomtatott és internetes sajtóban.
Hosszú idő után idén fődíjat is átadott a zsűri.
Stop, álljunk meg egy szóra, pontosabban egy i-re vagy y-ra! Nézzük, hogyan változhat meg valakinek a neve a halála után egyik pillanatról a másikra, jókora káoszt okozva a fejekben és a sajtóban. Közben pedig eláruljuk azt is, ki kapta az idei médiadíjat, amit a volt NMHH elnökről neveztek el.
A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 183 nevezés érkezett.
Az év informatikai újságírója elismerés mellett több más, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által adományozott díjat is átadtak tegnap. Összesen tizenegyet. Egy volt médiavezető is elismerést kapott.
Hétfőn adták át a harminc évnél fiatalabb tehetségeket elismerő kitüntetéseket. Idén hatan részesültek a nettó 2 millió forintos pénzjutalomban.
Erről szóló három éves megállapodást írt alá Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) és a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány elnöke és a Provident.