
Vodafone-felvásárlás: Tiltott állami finanszírozás miatt a DK az Európai Bizottsághoz és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul
Az ellenzéki párt szerint ilyen felvásárlást sem Magyarországon, sem az EU-ban nem lehetne csinálni.

Az ellenzéki párt szerint ilyen felvásárlást sem Magyarországon, sem az EU-ban nem lehetne csinálni.

„Ha a Párt jó időt akar, akkor jó idő lesz, ha a Párt passzátszelet akar, akkor ő fújja a passzátszelet is. Ciklonok, gomolyfelhőzet és hidegfront mostantól mindig Brüsszel és az imperialista Nyugat felől várható, míg a jó idő mindig Keletről érkezik majd”. A Demokratikus Koalíció arra a hírre reagált így, hogy kiderült: az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) új vezetőjének lapinformációk szerint nincs meteorológus végzettsége.

A portál helyreigazítása szerint valótlanságot írt egy DK-s politikusról.

A kormánypárti lap még márciusban, a választási kampányban tette közzé a most helyreigazított valótlanságot a DK elnökéről, egykori miniszterelnökről.

Czeglédy Csaba politikus, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció jogásza szerint a Telex nem korrekten adott hírt a párt és az újság közötti, Iványi Gáborral kapcsolatos bírósági per végén a másodfokú, jogerős (a DK pervesztésével végződő) ítéletről, továbbá a DK-s jogász azt bizonygatja, hogy a lap nem a valóságot írta le a köztársasági elnök-jelölési folyamatról februárban, amikor azt, hogy végül Róna Péter, nem pedig Iványi Gábor lett az ellenzék közös köztársaságielnök-jelöltje, kihátrálásnak nevezte. Czeglédy egyúttal bírálja a bíróságot is, mivel szerinte téves ítélet született a cikk ügyében. Még tegnap Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője is reagált az ítéletre.

Az ellenzéki pártok közös köztársaságielnök-jelöltjének kiválasztásáról szólt a portál azon cikke, amelyet a Demokratikus Koalíció bírósági eljárásban sérelmezett.

Az MTI ismét megtagadta az ellenzéki Demokratikus Koalíció egyik közleményének kiadását.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere szerint a sajtószabadság kerületi elesését jelentené, ha Kálmán Olga DK-s politikus férje, Hoffmann György, az egykori MTV-s, HírTV-s, ATV-s adásrendező lenne a 9 magazin című kerületi lapot kiadó cég ügyvezető igazgatója, ezért bejelentette, hogy úgy döntött, polgármesteri vétóval él az ügyben. Néhány napja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is kifogásolta Hoffmann György kinevezését.

A Minősített Könyvelők Egyesülete szerint nagyjából 400 ezer egyéni vállalkozó megélhetését nagyban érintené a kata megszüntetése. Eközben a DK a legkisebb magyar vállalkozások csődjétől tart az adónem esetleges eltörlése kapcsán, ezért petíciót indít a Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnök által szorgalmazott lépés ellen. A kamarai elnök eközben arról beszél, hogy 2023-tól szüntetnék meg az adónemet.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke egy lapinterjúban beszélt arról, hogy támogatná a kata eltörlését. A DK közleményben bírálja az elképzelést, ami szerinte a vállalkozók sanyargatása lenne.