bűncselekmény

BRFK, rendőrség

A BRFK szerint nem történt bűncselekmény a Közmédiában

Gyorsan elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság a közmédiából kiszivárgott hangfelvételek tartalma alapján ellenzékiek által tett feljelentést. Szél Bernadett országgyűlési képviselő szerint mindössze három munkanap telt el a feljelentése postázása és a döntés között.

Hajdú Péter, a Life TV és az Ozone TV csatornákat működtető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója

Egy ügyvéd szerint nem maradhat Hajdú Péter a Life TV és az Ozone TV vezérigazgatója, de elhúzódhat ennek érvényre juttatása

Egy témában járatos ügyvéd szerint a törvény betűje alapján elvben még úgy sem maradhat Hajdú Péter a Life TV-t és az Ozone TV-t működtető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója, hogy az ügyészséggel kötött megállapodásának köszönhetően végül igen enyhe büntetéssel, felfüggesztett börtönbüntetéssel úszta meg a tévés producer a 280 millió forint kárt okozó áfacsalást. Egy, a témában járatos ügyvéd tapasztalatai szerint azonban ténylegesen gyakorta sok idő is eltelik, mire a bíróság érdemben fellép egy ilyen embert foglalkoztató vállalat ellen.

Heinrich Pecina, a Népszabadságot bezáró osztrák VCP volt vezetője

Enyhítették a Népszabadság hóhérjára banki csalás miatt kiszabott büntetést Ausztriában

Henrich Pecinát 2017-ben már elítélték, amiért fiktív számlákkal járult hozzá egy karintiai bank kiürítéséhez. Most másodjára is elítélték, de a három éve kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését és pénzbírságot enyhítették. Az ő közvetítésével kerültek a megyei lapok kormányközelbe és ő zárta be a Népszabadságot pár nappal azelőtt, hogy az Mészáros Lőrinchez, Orbán Viktor közeli barátjához került.

Meghamisított Orbán-interjú 2016 decemberében

Az 1950-es éveket idézi F. Gábor újságíró szerint, ahogyan elítélték az Orbán-interjú állítólagos megváltoztatásáért

Folytatódik F. Gábor újságíró évek óta tartó kálváriája a 2016 decemberében jelentős változtatásokkal megjelent, megbütykölt Orbán-interjú ügyében. Noha korábban az újságíró számos, az ennek elkövetésével őt vádoló ügyészség állításának hitelességét megkérdőjelező ellentmondásra világított rá, ma a bíróság még súlyosbította is a végig az ártatlanságát hangoztató, az elkövetés tényét megkérdőjelező médiamunkás büntetését, amit a miniszterelnöki interjú állítólagos megváltoztatásáért kapott. F. Gábor a Media1-nek elmondta, mit gondol erről az egész ügyről, és azt jelezte: a Kúriához fordul az 1950-es éveket idéző eljárás miatt.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások