
Közel félmilliárdos bírságot kapott az Ékszer TV
A GVH tisztességtelennek találta a műsor ékszer-értékesítési gyakorlatát.

A GVH tisztességtelennek találta a műsor ékszer-értékesítési gyakorlatát.

A Médiatanács ezenkívül módosította a filmek és műsorok besorolására vonatkozó klasszifikációs ajánlását, valamint úgy döntött, nem indít eljárást az Euronewsra vonatkozó panasz tárgyában. A magyar testület kezdeményezésére a román médiafelügyelet több mint félmillió forintnak megfelelő bírságot rótt ki a Mozi+ szolgáltatójára.

Hatályon kívül helyezte a Kúria azt a bírósági határozatot, amely helyben hagyta a fesztiválszervező Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.-vel szemben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által meghozott, 30 millió forintos bírságot kiszabó határozatot.

A Media1 felvilágosítást kért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól, milyen konkrét jogsértéseket követett el a Klubrádió, ami alapján úgy vélte a Médiatanács, hogy a Klubrádió jogosultsága nem hosszabbítható meg. Megérkezett a válasz és rögtön a Klubrádió vezérigazgatója is reagált rá.

A Klubrádió frekvenciájának megpályáztatása mellett a Médiatanács több más döntést is hozott e heti ülésén. A Karc FM például engedményt kapott, hogy csak később vegye használatba a soproni ingyenes frekvenciáját. Bírságot kapott a TV4, figyelmeztetést a HírTV és elindult egy győri közösségi rádiós frekvencia pályáztatása.

Közülük a legnagyobb bírságot az RTL Klub kapta, melynek 2,2 millió forint összegű bírságot kell befizetnie. Eldőlt az is, hogy megújul a filmadatbázis, illetve több rádiós frekvencia pályázatával is foglalkozott a testület, kiderült például, hogy Szegeden egyedül a Karc FM pályázik az aktuális frekvenciára. Több rádió támogatási összeghez jutott. A Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultságáról most nem hoztak határozatot.

A Péterfalvi Attila vezette Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság arra jutott, hogy a magyar Forbes magazin összeállíthat listákat az elérhető nyilvános üzleti adatok alapján, de csak szigorú egyeztetési követelmények mellett. Utóbbiak elmaradása miatt összesen 4,5 millió forint összegű bírságot is kiszabott nemrég a hatóság a magazin kiadójára. Bár a Forbes jogorvoslattal él a rá kiszabott bírságokkal és döntés részleteivel szemben, az ügy azért is érdekes, mivel messze túlmutat önmagán.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a be2.hu és az academicsingles.hu társkereső weboldalak tisztességtelenül jártak el a fogyasztókkal szemben.

A Gazdasági Versenyhivatal módosította a DIGI-Invitel fúziót jóváhagyó tavasszal kiadott határozatát és egyúttal eljárási bírságot szabott ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft-re ismételten hibás információ-szolgáltatás miatt.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján Berki Krisztián neje anélkül reklámozta egy kereskedő cég óráit a közösségi oldalán, hogy megjelölte volna a posztok fizetett jellegét.