
Bűnösnek találta a bíróság a háború ellen élő adásban tiltakozó újságírót, Marina Ovszjannyikovát
A nő akár 15 év börtönt is kaphat egy, a közösségi médiában tett megnyilvánulása miatt.
A nő akár 15 év börtönt is kaphat egy, a közösségi médiában tett megnyilvánulása miatt.
Az orosz állami propagandacsatorna EU-s médiaszolgáltatási jogosultságával kapcsolatos döntésekre válaszul az oroszok a nyugati sajtó munkáját nehezítenék meg.
A két lap jogi képviselője meg sem jelent a bíróságon.
A Klubrádió több dolgot is kifogásol a 92,9 MHz rádiós pályázat kapcsán. Szerintük például nem fair az a pontrendszer, ahol médiaszolgáltatási tapasztalatért ugyanannyi pont járt az egykoron Kontakt, majd Broadway Rádió néven, végül 2019-től Spirit FM néven rádiózó Közösségi Rádiózásért Egyesületnek, mint a 20 éves múltú Klubrádiónak, továbbá szerintük a Spirit FM korábbi üzemeltetői, az X and Kft. és a Németh Média Kft. az elmúlt időszakban kétszer 15 napon át kalózrádióként működtették a rádiót. Nem tartják továbbá jogszerűnek, hogy a Médiatanács plusz pontot adott a Spirit FM-nek, amiért az kevesebb ismétlést vállalt, mint a Klubrádió. Problémásnak találják továbbá, hogy az ATV képernyőjén sugárzott tévéműsorok rádiós változatai nem számítanak ismétlésnek.
A Momentum politikusa szerint egyébként meg sem kérdezték őt az ügyben.
Az IPI (International Press Institute / Nemzetközi Sajtóintézet) és több más európai jogvédő szervezet közös közleményben fejezte ki egyetértését az Európai Bizottsággal azután, hogy az bírósági eljárást indított Magyarország ellen a Klubrádió tavaly februárban lejárt Budapest FM 92,9 MHz rádiós jogosultságának meghosszabbításának elutasítása ügyében.
A Meseország mindenkié című könyv egyik pere kapcsán jelent meg valótlanság a portálon.
Nem tűri a Lukasenka-kormány a kritikus hangokat, folyamatos támadás alatt áll a sajtószabadság Belaruszban.
A Népszava értesülése szerint az Európai Bizottság napokon belül bejelenti, hogy bíróság elé viszi a Klubrádió ügyét és az LMBTQ-médiatartalmak terjesztését jelentősen korlátozó törvény kérdését.
Most a Borsnak kell helyreigazítást közölnie.