
Törölte a Facebook a Fidesz ferencvárosi szervezetének oldalát
Az indoklás szerint a kormánypárt kerületi csoportja megsértette a közösségi médiaszolgáltatás alapelveit.
Az indoklás szerint a kormánypárt kerületi csoportja megsértette a közösségi médiaszolgáltatás alapelveit.
Amint azt a Media1 megírta, múlt hét péntekre tüntetést szervezett a Google budapesti székháza elé a PestiSrácok, mert az internetes óriáshoz tartozó YouTube megint letörölte a PS videócsatornáját egy korábbi pedofilvideó miatt. A demonstráción Jeszenszky Zsolt még a Holokauszttal vont párhuzamot a történtekkel kapcsolatban, most azonban egy videóban Szalai Szilárd, a PS TV másik műsorvezetője magának Márki-Zay Péter ellenzéki politikusnak ismerte el, hogy valójában évek óta nem is lehettek volna jelen a YouTube-on.
Ferencváros polgármestere ugyan kitakarta, hogy a kormánypárti médiaholdinghoz (Mediaworks) tartozó Metropol melyik munkatársa küldte neki az alábbi levelet, de az mindenesetre kiderül belőle, hogy az illetőnek komoly gondjai vannak a helyesírással.
A televízió szerint az országgyűlési képviselő súlyosan valótlan dolgokat állított az ATV-ről és annak tulajdonosáról, Németh Sándorról egy tavalyi Facebook-videóban. Azt kéri a médiavállalat a Fővárosi Törvényszéken indított keresetében, hogy tegyen közzé egy bocsánatkérést a politikus, amelyben elismeri, hogy nem az igazat állította videójában, valamint jó hírnév megsértése miatt fizessen meg 1 millió forint sérelemdíjat.
Gajdics Ottó az ATV Csatt című műsorában kijelentette, hogy bár tisztában van az ország gondjaival, mégsem vitatja meg a média nyilvánossága előtt ezeket. Amikor a stúdióban vele vitatkozók közül volt, aki mondta, ez nem összeegyeztethető az újságírással, azt mondta, nem tartja magát újságírónak, sőt kifejezetten kéri már egy ideje, hogy ne nevezzék őt annak. Huth Gergely főszerkesztő is mondott érdekeset: szerinte a közmédia félkatonai szervezet.
Fiala János megkérdezte a HírTV Politikai Hobbista című műsorának műsorvezetőjét például arról, mit szól a párja ahhoz, amilyen stílusban időnként a nőkről beszél.
Trencséni Dávid, a 168 Óra hírigazgatója, aki gyakran szerepel az ATV különféle műsoraiban és megtapasztalhatta, hogyan is zajlik a Start című műsor Szigorlat rovata a háttérben a stúdióban, a Media1-nek elmondta, miért biztos 100%-ig abban, hogy Szalai Szilárd, a PestiSrácok munkatársa szándékosan csúsztat a Baranyi Krisztinával a Szigorlatban nemrég történtek ügyében. Lapunk eközben újra megkereste Szalai Szilárdot szembesítve néhány körülménnyel, ő azonban ismételten csak ködös választ adott.
Ács Dániel, a 444 újságírója a jó hírnevének megsértése miatt 1 millió forint sérelemdíjat követelt a PestiSrácoktól, miután 2020-ban ránézésre is nyilvánvaló hazugságokat közölt róla a portál. Ugyan a PestiSrácok anyagának sztorijának hitelessége már a megjelenésekor megdőlt, és a bíróság első fokon még 700 ezer forint sérelemdíjat meg is ítélt Ácsnak, a másodfokú bíróság majd végül most a Kúria úgy ítélte meg, hogy a PestiSrácok cikke nem tényállítást, hanem csak találgatást, sejtetést tartalmazott Ácsról és arról a ferencvárosi főszerkesztői pályázatról, amit a cikk állítása szerint úgymond neki írtak ki. Ez belefér a bíróság szerint a sajtó szabadságába, akkor is, ha a sejtetés egyébként esetleg megalapozatlan.
Miután a Media1 rákérdezett a részletekre, elismerte a Media1-nek Szalai Szilárd, a PestiSrácok munkatársa, hogy az ATV épületében csak az ominózus reggeli műsor stúdiódíszletében találkozott Baranyi Krisztinával, és csak a Szigorlat kezdete előtti pillanatokban. Egyébként nem ez volt első komolyabb nézeteltérés Szalai Szilárd és Baranyi Krisztina között. Egy alkalommal például a Városháza egy női mellékhelyisége előtti folyosón vitatkozott Szalai és Baranyi.
Vágvölgyi B. Andrással a ferencvárosi lap főszerkesztői posztjáról történő, Baranyi Krisztina polgármester tudta nélkül megvalósuló leváltásáról, majd több hónappal később bekövetkező rehabilitásáról, és az ide vezető útról, valamint sok minden másról is beszélgettünk.