
Átszervezte az RTL Magyarország felsővezetését Vidus Gabriella vezérigazgató
Jelentős átalakítás történt: új vezetői testületet kapott a médiavállalat.
Jelentős átalakítás történt: új vezetői testületet kapott a médiavállalat.
A Media1 információi szerint 60-70 ezer euró körüli összeget, átszámítva tehát több mint 24 millió forintot fizetett ki néhány hónappal ezelőtt egyfajta fájdalomdíjnak is felfogható egyezségi díjként az RTL Csoport Kaszó Klárának, az RTL Magyarország volt jogi igazgatójának, az RTL Csoport luxemburgi leányvállalata magyar részlegének volt, 4 évvel ezelőtt leváltott vezérigazgató-helyettesének, hogy Kaszó visszavonja azt a munkaügyi pert, amelyet Luxemburgban indított jogtalannak vélt elbocsátása ügyében. Kaszó, aki több mint húsz éven át szolgálta az RTL-t, a Media1 érdeklődésére rövid nyilatkozatra is hajlandó volt, és elmondta, mit érez most. Elértük az RTL-t is, ahonnan szintén érkezett egy rövid reagálás.
Nink László lesz az új vezérigazgató Záprel Zsolt helyett, akit a Media1 információi szerint a NAV tavaly gyanúsítottként hallgatott ki egy, Magyarország második legnagyobb médiaügynökségi csoportját érintő, folytatólagosan elkövetett, félmilliárd forintos költségvetési csalás gyanújával folyó nyomozásban. Más, jelentős személyi változások is vannak a cégcsoportnál, amit nem ezzel, hanem átszervezéssel, növekedési tervekkel indokolnak.
Endrei-Kiss Judit érkezik a médiavállalathoz, hogy elősegítse a vállalat szervezeti átalakítását és támogassa a humánerőforrás ügyeket.
Korábban összevonták már a BBC News Channelt és a BBC World Newst, az egyik csatornájukon pedig leálltak a saját gyártások készítésével.
A Media1 megtudta, hogy már nem az alig három hónapja kinevezett Bittó Ákos a főszerkesztője az Indamedia autós portáljának. Balló Marcell lapigazgató eközben egy gépház üzenetben arról ír, hogy több dolgot is elrontottak a lapnál az utóbbi időben, de most hozzáfognak megjavítani.
A Media1 értesülése szerint az Index összevont és közös vezetés alá vont több, eddig különálló fontos rovatot, majd az egyesüléssel létrejövő, az eddigi politika és a gazdaság rovatot is magába foglaló közélet rovat élére a kormánypárti médiaholding, a Mediaworks / KESMA egyik nemrég bezárt lapjától, a Világgazdaságtól vett fel új munkatársat.
Ritter Tamás 17 év után hagyja el a médiavállalatot, ahol a Márkamagazinok terület vezetője volt. A Media1 érdeklődésére a Central Médiacsoport is megerősítette a távozást.
Több mint 5 milliárd dolláros adóssága van a Cineworldnek.
A Népszava szerint a köztévés karrierje után Németh Balázs, az MTVA távozó műsorvezetője Deutsch Tamás öccsét válthatja az M1 után az atlétikai vb-t koordináló testületben. A Media1 információi szerint van egy másik állásajánlata is Németh Balázsnak.